Békés megye

2020.01.10. 13:44

Számos feladatot lát el a megyei önkormányzat

Elfogadta pénteki ülésén a megyei közgyűlés a megyei önkormányzat idei költségvetését, közel 1,3 milliárd forintos főösszeggel. Zalai Mihály elnök hangsúlyozta, fejlesztési források emelték meg jelentősen az összeget tavalyhoz képest, ebben az évben is lesz pénz a nemzetiségek és a civil szervezetek támogatására, ösztöndíjakra.

Licska Balázs

Fotó: Imre Gyorgy

Tíz igen, négy nem és két tartózkodás mellett bólintott rá pénteken, a Békéscsabán tartott ülésén a megyei közgyűlés a Békés Megyei Önkormányzat idei költségvetésére: a kormánypártiak igennel voksoltak, az ellenzékiek (Jobbik, DK, Momentum és Mi Hazánk) voltak azok, akik nem támogatták a büdzsét.

Tíz napirendi pontot tárgyalt pénteken Békéscsabán, a megyeházán a megyei közgyűlés /Fotó: Imre György/

Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) elmondta, egy-egy költségvetés főösszege mindig tükrözi azt a feladattömeget, amit egy-egy önkormányzat elvégez. Jelezte: a tavalyihoz képest mindegy kétszeresére nőtt a büdzsé főösszege, úgy, hogy közben nem emelkedett az államtól kapott forrás. A bővülés a megyei önkormányzat által beadott és nyertes pályázatoknak köszönhető többek között.

Emellett annak, hogy a települések a megyei önkormányzatot bízzák meg a projektmenedzsmenti feladatok ellátásával, nemcsak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program, hanem a Magyar Falu Program keretében is. Olyan munkaszervezetet tudnak fenntartani, olyan szakmai hátteret tudnak biztosítani, aminek hála a legkisebb települések is eredményesen hajthatnak végre beruházásokat.

Kiemelte: a kötelezők mellett önként vállalt feladatokra is jut pénz. Békés megye azon kevés megyék közé tartozik, ahol a Bursa Hungarica részeként ösztöndíjat biztosítanak a rászoruló egyetemista, főiskolás fiataloknak, ahol segítik a nemzetiségeket és a civil szervezeteket. Ezek azért fontosak, mert a nemzetiségeknek hála Békés megye az egyik legszínesebb megye, a civil szervezetek számára pedig a néhány 10 ezer forintos támogatás is komoly segítséget jelent.

Mucsi András (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta, a költségvetés főösszege évről évre nő, a megyei önkormányzat rengeteg feladatot vállal magára, a projektmenedzsmenttől kezdve a civil szervezetek támogatásáig. Puju János (Fidesz-KDNP) szerint olyan büdzsé készült, ami révén biztosított a hatékony, racionális és eredményes gazdálkodás, a szakemberek felelősségteljes munkát végeztek a terv összeállításakor.

Földesi Mihály (Mi Hazánk), a pénzügyi bizottság elnöke szerint örömteli, hogy jut pénz a civil szervezetek segítésére.

Sonkolyné Szekerczés Margit (DK) a gépjárműbeszerzésekre kérdezett rá. Erre válaszként dr. Horváth Mihály jegyző elmondta: az öt hivatali kocsi szinte mindegyike több mint 300 ezer kilométert futott, vannak, amik javítására nem érdemes tovább költeni. A legrosszabb állapotban lévőket eladnák, és újat, újabbakat vásárolnának. Van egy szabályzat, hogy kik használhatják az autókat, van menetlevél, le kell adni az igényeket. A projektmenedzsereknek fontos, hogy tudják tartani a kapcsolatot a településekkel.

Folytatja munkáját a turisztikai iroda

Békés Megyei Turisztikai Iroda néven folytatja a munkát a jövőben a Békés megyei Tourinform iroda – döntött a megyei közgyűlés.

Zalai Mihály, a megyei közgyűlés elnöke (Fidesz-KDNP) elmondta, azon túl, hogy megváltozik az iroda neve, nem lesz más változás, csak könnyebbé válik a működése, megszabadul azoktól a kötelezettségektől, ami a Tourinform név használatával járt. Hangsúlyozta: az iroda eredményes munkát végzett az elmúlt években, közös platformon segítette a turisztika kisebb szereplőinek megjelenését is, és a nagyobb szereplőktől is csak pozitív visszajelzéseket kapott.

Szegedi Balázs alelnök (Fidesz-KDNP) szerint érdemes lenne a turisztikai iroda feladatai közé beemelni azt is, hogy népszerűsítik a megyei értékeket. Kónya István tanácsnok (Fidesz-KDNP) szerint fontos a turisztikai iroda működése és továbbvitele, Békés megye számos épített, természeti és kulturális örökséggel bír. Lényegesnek vélte, hogy a megyei iroda segítse azokat a településeket, ahol vannak turisztikai attrakciók, viszont a szervezőmunkára nincs lehetőség.

 

Puju János: nemekből nem lehet jövőt építeni

„A Momentum megyei képviselője felkészületlen és felelőtlen hozzáállásról tett tanúbizonyságot a Békés Megyei Önkormányzat mai közgyűlésén” – írta portálunknak küldött sajtóközleményében Puju János, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője. „Számunkra érthetetlen módon nem támogatta a Békés Megyei Turisztikai Iroda működését és a megyei területrendezési tervet. Azt sem támogatta, hogy egy, Békés és Csongrád megyét összekötő, biztonságos és környezetbarát közlekedést lehetővé tévő kerékpárút beruházás megvalósuljon. Teljesen szakmaiatlan módon hasonlította össze más műszaki tartalommal rendelkező kerékpárút építési beruházásokkal, ahelyett, hogy tájékozódott volna ennek a beruházásnak a műszaki tartalmáról. Szembefordulva a megyei civil szervezetekkel többek között nem támogatta egy környezetvédelmi program és egy gyermekeknek szóló verseny megszervezését. A költségvetés meg nem szavazásával akadályozni akarta a fiatalok felsőfokú oktatását segítő pályázatunkat, és nemet mondott a civil támogatási alap működésére is. A Fidesz-KDNP frakció a megye fejlődése érdekében minden ellenzéki javaslatot figyelembe vett, és elfogadott a mai közgyűlésen, ezzel szemben a Momentum képviselője teljes felkészületlenségről tett tanúbizonyságot, a Békés megyeiek számára fontos ügyeket próbált akadályozni” – fogalmazott Puju János.

 

Sebők Éva reagálása

Közleményben reagált Puju János szavaira Sebők Éva. A Momentum megyei közgyűlési képviselője egyebek mellett arról írt: „Nekem kutya kötelességem feltenni a kérdést: hogyan kerülhet a Mezőhegyest Csanádpalotával összekötő kerékpárút kilométerenként több mint 180 millió forintba, mikor a hasonló beruházások máshol kilométerenként 20-50 millió forintból valósulnak meg?”

Hozzátette: ami a felkészültséget illeti, leírtam, hogy a költségvetést többek között miért nem tudom megszavazni, ezt visszavezetni arra, hogy „A költségvetés meg nem szavazásával akadályozni akarta a fiatalok felsőfokú oktatását segítő pályázatunkat, és nemet mondott a civil támogatási alap működésére is” rendkívüli politikai kreativitásra utal, hiszen többek között Puju János Zoltán is ott volt az ősszel, amikor igennel szavaztam a Bursa Hungarica ösztöndíj programban való részvételre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában