fejlesztés

2020.01.13. 19:54

Nemzeti emlékhellyé válik a geszti Tisza-kastély

Idén elkezdődhet a geszti Tisza-kastély és környezetének felújítása. A beruházásra, amelynek végén, a tervek szerint 2022-re nemzeti emlékhellyé válik a rezidencia, mintegy 6-6,5 milliárdot biztosít a kormány – jelentette be hétfőn Geszten, a helyi képviselő-testület ülésén Lázár János országgyűlési képviselő, a Tisza-kastély felújításáért felelős kormánybiztos.

Licska Balázs

Katona András mutatta be a fejlesztés terveit /Fotók: Lehoczky Péter/

A kormány lehetőségként tekint Békés megyére – kezdte Lázár János országgyűlési képviselő. Kiemelte, Magyarország számára gazdasági és munkaerő-tartalékot jelent Kelet- és Dél-Magyarország. Ezekben a térségekben jelenleg az átlagnál alacsonyabbak a bérek és a nyugdíjak, a munkanélküliségi ráták pedig magasabbak. Nincs munkaerőhiány, sőt továbbra is vannak olyanok, akik dolgozni szeretnének, de eddig erre nem volt lehetőségük.

A trianoni békediktátumra utalva elmondta, Geszt és a térség száz éve egy politikai döntés következtében az ország közepéről a szélére került. A kormány célként tűzte ki, hogy a leszakadás helyett ismét a fejlődés, a gyarapodás jellemezze a területet.

Lázár János szerint egy fiatalnak rengeteget segíthet majd a 19. és a 20. századi magyar történelmet megértésében az, ha felkeres két emlékhelyet. Az egyik az ország nyugati felében Nagycenk és a Széchenyi-kastély, a másik pedig az ország keleti felében Geszt és a Tisza-kastély. Geszten két jeles miniszterelnök Tisza Kálmán (1875-1890), valamint Tisza István (1903-1905 és 1913-1917) munkásságát ismerhetik meg az érdeklődők.

Dr. Krizsán Anett, a kormányhivatal igazgatója, dr. Kovács József, Lázár János, Brandt Krisztián és dr. Virág Zsolt, a kastély- és várprogramért felelős miniszteri biztos

A kormánybiztos elmondta, szükséges volt rendezni a tulajdoni viszonyokat, így az állam a református egyház tulajdonába és fenntartásába adta a Tisza-kastélyt, több okból kifolyólag. A rezidencia nemcsak nemzeti emlékhellyé válik, hanem a református egyház közösségi színtere, – fizikai és lelki értelemben egyaránt véve – találkozási helye is lesz, ami például továbbképzéseknek ugyancsak otthont biztosíthat.

Ahhoz, hogy a Tisza-kastély nemzeti emlékhellyé válhasson, a kormány és a református egyház közötti megállapodás értelmében a rezidencia és környezetének a megújítására a kormány 6-6,5 milliárd forintot fordít. Az elképzelések szerint a munkálatok idén megkezdődhetnek és két év múlva véget érhetnek. A főépület mellett a mellékszárnyakat is rendbe teszik, azok szállás- és étkezési lehetőséget nyújtanak majd az érdeklődőknek.

Katona András mutatta be a fejlesztés terveit /Fotók: Lehoczky Péter/

Lázár János emlékeztetett, Gesztet megközelíthetővé tették, hiszen felújították Nagygyanté és Geszt között a közutat, óvodát és általános iskolát építettek a településnek. Fontosnak nevezte, hogy a gesztieket is segítse a beruházás – hiszen vannak, akik felzárkóztatásra, esélyteremtésre szorulnak –, a létesítmény működtetése munkát biztosíthat azoknak, akik dolgozni szeretnének. Hangsúlyozta: a cél, hogy minden geszti számára adott legyen a fejlődés lehetősége.

Geszt visszakerül a térképre

Komoly siker előtt állnak – mondta dr. Kovács József országgyűlési képviselő, aki szerint a nemzeti emlékhely révén méltó módon tiszteleghetnek Tisza Kálmán és Tisza István munkássága előtt. Úgy véli, forintban nem mérhető az, hogy megtérül-e a beruházás, hiszen a fejlesztésnek történelmi jelentősége van. Lázár Jánossal együtt megosztották: a kormány 500 millió forintot biztosít a Geszti Református Egyházközség számára a templom, a parókia és a gyülekezeti ház korszerűsítésére.

Geszt polgármestere, Brandt Krisztián szerint komoly fellendülést hozhat az a település számára, hogy a Tisza-kastély nemzeti emlékhellyé válik. Mint fogalmazott, ezzel Geszt visszakerül a térképre. Nagyban segítheti a falut az, hogy korszerűsítik az utakat, a járdákat, az árkokat. Bizakodó, szerinte a beruházást követő években több tízezer turista keresheti fel a települést. A turizmus munkahelyeket teremthet, ami erősítheti a falu népességmegtartó erejét. Úgy véli, fontos lenne megszüntetni Geszt zsáktelepülés jellegét és határátkelőhelyet nyitni Nagyszalonta felé.

Előzmény:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában