Értelmetlen babahalál - galériával

2019.12.13. 13:21

Komlósi Döme koporsója egyben a bölcsője is, mely elringatja őt

Eltemették pénteken délelőtt Komlósi Dömét. Sokan elkísérték a tótkomlósi katolikus temetőben végső nyughelyére az ismeretlen gyermeket. A kisfiú holttestét a kisváros egyik utcájának lakatlan háza előtti bozótosban találták meg még október 26-án.

Cs. I.

Döme tragédiája, röpke élete, megérintette azokat is, akik körbeállták a kisfiú koporsóját, hogy végső búcsút vegyenek tőle.

Fotó: Imre Gyorgy

Áldott, békés, szeretetteljes karácsonyvárás idejét éljük. A meghitt várakozás heteit tragédia árnyékolja be Komlóson. Pénteken gyászolók érkeztek a katolikus temetőbe, hogy végső búcsút vegyenek egy olyan gyermektől, akit soha nem láttak, akit nem ismerhettek. Ahogy arról hírportálunk beszámolt, a rendőrség nagy erőkkel keresi a bűncselekmény elkövetőjét. Máig senki nem tudja, valójában ki ő. A gyászjelentésen az állt: ismeretlen gyermek. A pici, hófehér koporsón már azt olvastuk: Komlósi Döme.

A megmagyarázhatatlan bűncselekmény annyira megrázta a tótkomlósiakat, hogy elhatározták, ha már volt, akinek nem kellett ez az ártatlan és értelmetlen halállal halt kisfiú, legalább utolsó, földi útján legyenek, akik elkíséri végső nyughelyére. Sokan voltunk.

Köztemetésen búcsúztak Komlósi Dömétől, aki angyalként jött, angyalként ment és a csillagok között a legfényesebb lett – arany betűkkel írták koporsójára.

A Naplemente Temetkezés ügyvezetője, Czirléné Kovács Tímea búcsúztatójával könnyeket csalt a gyászolók szemébe.

Döme tragédiája, röpke élete, megérintette azokat is, akik körbeállták a kisfiú koporsóját, hogy végső búcsút vegyenek tőle.

– Egy piciny gyermektől, egy alig élettől búcsúzunk, akit ez a fehér kis koporsó most, örökre magába zárt. Egy kisembertől, akit egészen péntekig, csak név nélküli gyermekként emlegettünk. Mára a Komlósi Döme nevet kapta. De nem a szüleitől, hanem hivataltól. Most sok jó érzésű, Döme számára idegen embert látok itt, akik könnyes szemmel emlékeznek valakire, akit még csak nem is ismerhettek, nem is láthattak. Tragédiája, röpke élete, megérintett mindenkit, aki ma eljött, hogy végső búcsút vegyen tőle. Körbeálljuk koporsóját, ami egyben a bölcsője is, s amely örökre elringatja őt. Angyalként jöttél, angyalként mentél, csillagok közt a legfényesebb lettél – megrázó, de sajnos igaz sorok ezek, mert még meg sem érkezett, és máris elment.

Roszel Norbert katolikus plébános a szertartás során, az imádságkor, a gyászban osztozókat arra is emlékeztette, imára a gyermek szüleinek még nagyobb szükségük van tetteik miatt. Szükségük lesz a vezekelésre, a bűnbocsánatra, hiszen megtagadták gyermekük szeretetét. Az atya fekete palástot és fehér stólát öltött magára. A fehér a gyermeki ártatlanságot szimbolizálta, míg a fekete azoknak üzenet, akiknek felelősségük van ebben a tragédiában.

A kisfiú sírjára hófehér fejfát állítottak, s miután elhelyezték a koszorúkat, a gyászolók egymás között is arról beszélgettek, mennyire megrázta őket a tragédia. Máig nem képesek napirendre térni felette, hogy ki, miért dobta el magától a gyermekét. Czirléné Kovács Tímea a szertartást követően hírportálunknak elmondta, Döme szép ruhában, a koporsójában macikkal alussza örök álmát.

Babamentő inkubátor lesz Orosházán is

S hogy miért éppen Komlósi Döme? Mert a kisfiút október 26-án, 17 óra 30 perckor találták meg. Ezen a napon a Dömötörök is névnapjukat ünneplik. Így az anyakönyvvezéskor a komlósiaktól ezt a kedves nevet kapta az ismeretlen gyermek.

A bűncselekmény, Döme tragédiája arra is felhívja a figyelmet, hogy van és lett volna számtalan más megoldás, amit a szülő nő választhatott volna. Vannak krízishelyzetben segítők. Van Békés megyében babamentő inkubátor... Sőt, lesz egy újabb, Orosházán is. Éppen azért, mert minden kis élet megmentése fontos. Orosházán a szakrendelő védőnői bejáratának az átalakítását követően, várhatóan 2020 tavaszán beüzemelik a már rendelkezésre álló inkubátort – értesült hírportálunk

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában