Békéscsaba

2019.10.22. 17:23

Lélektől lélekig – különleges kiállítás nyílt a kormányhivatalban

Lélektől lélekig címmel nyílt kiállítás a Békés Megyei Kormányhivatal munkatársainak művészeti alkotásaiból kedden délután Békéscsabán, a kormányhivatal székhely-épületében.

P. G.

Fotó: LP6DMK2

Bálint Kornél kabinetvezető megnyitó beszédében úgy fogalmazott: itt és most más arcát, rejtett értékeit mutatja meg a Békés Megyei Kormányhivatal és a hétköznapokban itt dolgozó kormánytisztviselők. Mint mondta, munkatársaik tehetségéről, sokoldalúságáról, sokszínűségéről tanúskodik a tárlat, a kiállított művek sora, melyekben ott vibrál az alkotás fenséges misztériuma, és az alkotó lélek mozgatórugója, az örökkön élő produktív kényszer egyaránt.

Fotók: Lehoczky Péter

„Az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem a létezés kalendáriumi időszaka” – idézte Márai Sándor gondolatát a kabinetvezető.

Ezt követően kitért arra, hogy munkatársaik a művészeti ágak és technikák széles palettáját vonultatták fel. Az olajfestmények, grafikák, fotók mellett jól megfér a keresztszemes hímzett textília, a gobelinhímzés, a hajócsipke, a vert csipke, a mézeskalács, az üvegfestés, de a pirográf technikával készített alkotások, csakúgy mint a kerámia, az enkausztika technikával készített képek – és a teljesség igénye nélkül – a könyvszobrászat is.

Bálint Kornál kiemelte, „a hétköznapokban szükségesek a művészi lelkek által alkotott sokat sejtető, egyéni értelmezésre, továbbgondolásra alkalmas „fátylak”, hogy elmerengjünk a teremtett világ csodáin, az élet értelmén és dolgain, hogy meglássuk a szépet és megtaláljuk a jót, mi, műkedvelők is”.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában