Vihar­sarki Koraszülöttmentő Alapítvány

2019.09.24. 11:25

Szabó Attila önkéntesként segít a koraszülötteken

Önkéntesként segíti a Vihar­sarki Koraszülöttmentő Alapítvány munkáját Szabó Attila. Az egyébként vállalkozóként dolgozó fiatalembernek az élete a mentőzés, így egyrészt szakápolóként, másrészt a mentőautó ügyes-bajos dolgainak intézésével is nagyban hozzájárul ahhoz, hogy minél több koraszülött gyermeknek nyújtsanak teljes életet.

Papp Gábor

Mindig is vonzott a mentőzés, így a 2000-es években ebből az elhivatottságból adódóan kerültem az Országos Mentőszolgálathoz – mesélte hírportálunkak Szabó Attila. – Mentős pályafutásomat Sarkadon kezdtem, majd Ausztriában egész más területen dolgoztam, de korábbi hivatásomtól nem szakadtam el. Önkéntesként tevékenykedtem az osztrák mentőszolgálatnál és a szomszéd országban végeztem el a szakápoló iskolát is.

Mint mondta, az osztrák példa nagyon érdekes volt számára, hiszen a mentőállomásokon rengeteg az önkéntes, a péktől az autószerelőn és a tűzoltón át a tanárig sokféle területről érkeztek segítők. Nyolcvanheten tevékenykedtek az állomáson, akik közül csak tizenketten voltak főállásban.

Szabó Attila

– Természetesen bizonyos képzettséggel mindenkinek rendelkezni kellett és egy előzetes képzést is el kellett végezni, hogy valaki munkába állhasson – ecsetelte Szabó Attila, aki hazatérte után sem szakadt el szeretett hivatásától. – Ez az életem, azt hiszem, a mentőzést mindenki egy kicsit szerelemből is csinálja – tette hozzá a férfi, aki bár szállítmányozási vállalkozást működtet, első szóra csatlakozott a dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed elnök és dr. Fodor Zsuzsanna kuratóriumi tag nevével fémjelzett Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványhoz.

– Abdul doktorhoz régi barátság fűz, már mielőtt Ausztriába mentem, felmerült a gyermekmentő megvalósításának lehetősége – folytatta a gondolatot Szabó Attila.

– Az alapítvány indulásakor dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed és dr. Fodor Zsuzsanna intézett mindent. Az autó megérkezése után viszont én is szerepet vállaltam a munkában. Mint említettem, szállítmányozási vállalkozásom van, így az ott megszerzett tapasztalatokat, meglévő kapcsolatokat kamatoztatni tudtam a koraszülött-mentőautó műszaki ügyeinek intézésében. A beosztásokat is én csinálom, kapcsolatban állok az OMSZ munkatársaival, jelentéseket készítek.

Kérdésünkre elmondta, ez a tevékenység heti 10-12 órát vesz igénybe, emellett gépkocsivezetőként is segíti a munkát. Szabó Attila kiemelte, nem ő az egyetlen, aki ilyen feladatot vállal, még két bajtársuk végez munkát önkéntesként az alapítványnál.

Szabó Attila és Komár Ágnes munka közben. A mentőautó már több mint félszáz esethez vonult

A Magyar Nemzet még áprilisban számolt be arról, hogy bárki segíthet önkéntesként az Országos Mentőszolgálatnak. A civil járművezetők és ápolók egy hónapos alapképzés után állhatnak szolgálatba. Az elméleti órákat évek, évtizedek óta a szakmában lévő orvosok, mentőtisztek, mentőápolók és gépkocsivezetők tartják, majd a jelentkezők a tanultakból vizsgáznak is. A gyakorlati órákat pedig egy választott mentőállomáson töltik az önkéntesek.

Közhasznúvá vált az alapítvány, magas a kihasználtság

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed, a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítvány elnöke elmondta, az önkéntesek nagyon fontos szerepet töltenek be a munkában, hiszen ők is szívből, szeretetből segítenek, másrészt vállalásuk csökkenti az alapítvány működési költségeit.

– Alapítványunk a közelmúltban közhasznúvá vált – tette hozzá. – Nagy köszönettel fogadjuk, ha bárki: cégek, magánszemélyek támogatni tudnak minket, hiszen a mentő fenntartásának költségeit szervezetünknek kell fedezni.

A mentőautó kihasználtsága egyébként magas, már több mint félszáz esetben volt szükség a segítségükre. Volt, hogy súlyos beteg gyermeket vittek a fővárosba az Országos Kardiológiai Intézetbe, illetve onnan vissza úgy, hogy végig lélegeztették az újszülöttet. Többször jártak Szegeden, Orosházán, Debrecenben, Kecskeméten, az OMSZ két alkalommal kért segítséget. Egyszer Kevermesre vonultak egy megindult szüléshez, egy másik alkalommal Szeghalomra koraszülés gyanúja miatt. A gyulai és a békéscsabai gyermekosztály közt szinte naponta történik szállítás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában