természetvédelem

2019.09.24. 07:00

Indiai szakember látogatott el a nemzeti parkba Dévaványán

Egy indiai természetvédel­mi szakember látogatott a Körös–­Maros Nemzeti Park Igazgatóság dévavá­nyai tájegységére nemrég. Devesh K. Gadhavi az indiai Gudjarat államból érkezett, a Corbett Alapítvány igazgatóhelyettese. A látogatásra felesége, Dhara Dixit Gadhavi is elkísérte.

B. A.

A természetvédelmi szakember elsősorban az országa északnyugati részén élő nagy indiai túzok és a kis florikán túzok fajmegőrzésével foglalkozik. Mindkét faj szerepel a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján. Az indiai túzok kritikusan veszélyeztetett státuszban van, mert világállománya már kevesebb mint száz példány. A kis florikán szintén veszélyeztetett státuszban van, világállománya jelenleg 7-800 példányra tehető.

Az indiai szakembert és feleségét a nemzeti park munkatársai vezették körbe Dévaványán /Fotó: KMNPI/Erneszt János/

Az indiai kutató azért látogatott el a Körös–Maros Nemzeti Parkba, hogy tanulmányozza az ott folyó túzokvédelmi tevékenységet, s a tapasztalatokat saját hazájában is hasznosítani tudja majd – tájékoztatott internetes oldalán a nemzeti park. Az in­diai szakember a két nap során megismerte a túzokvédelmi állomás működését, a terepi munkát. A nemzeti park munkatársai megmutatták neki a 400 hektáros túzokvédelmi mintaterületet, s szerencsére az egyik vadtúzok-csapatban egy olyan madarat is megfigyelhettek, amelyet 2015-ben Dévaványán láttak el színes jelölőgyűrűvel.

Devesh K. Gadhavi elmondta, nagyon tetszett neki az, ahogyan az igazgatóság a túzokvédelemmel kapcsolatos irányelveket sikeresen beépíti a gyakorlatba, valamint elnyerte a tetszését az is, ahogyan a nemzeti park együtt tud működni a túzokvédelemben a környékbeli gazdálkodókkal.

Megmérgeztek egy egész sascsaládot

Ragadozó madarak pusztulásáról értesült lakossági bejelentés alapján kedden a természetvédelmi őrszolgálat. A helyszínre érkező természetvédelmi őr két kifejlett parlagi sas teteme mellett megtalálta a nemrég kirepült két fiókát is, így a teljes parlagisas-család áldozatul esett.

Mint a parlagisas.hu oldalon írják, több, a mérgezéshez kipreparált galambcsalétket és a mérgezés miatt elpusztult szarkát is találtak a közelben. Mivel a csalétkeket a sasfészek közvetlen közelében helyezték ki, nem kizárt, hogy az elkövetők szándékosan a sasokat vették célba. A tetemeket vizsgálatra a Nébih laboratóriumába szállították, és a Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság feljelentése alapján a rendőrség nyomozást indított.

Sok sasmérgezés történt az elmúlt 15 évben hazánkban, ám egy teljes sascsalád megmérgezésére 2006 óta nem volt példa. A természetvédelmi kár 4 millió forint.

Előzmény:

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában