Galériával

2019.09.08. 19:59

Ezrek kapcsolódtak ki idén is a békési Madzagfalvi napokon

Sok ezren kapcsolódtak ki a hétvégén, a péntektől vasárnapig megtartott, immáron huszonegyedik Madzagfalvi Napokon, Békésen. Az eseménysorozaton több mint százhúsz program várta az érdeklődőket, az esti koncertek pedig rengeteg látogatót vonzottak, és nagy sikert arattak.

Papp Gábor

Madzagfalvi napok kerékpáros felvonulás

Fotó: Imre György

A Madzagfalvi Napokhoz kapcsolódva már hét közben, illetve a pénteki nyitónapon összesen harminchét fát ültettek el a város különböző pontjain. Mint azt Túri Andreától, a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ igazgatójától megtudtuk, a növények a település több pontján leltek otthonra a Teleki utcától az Erzsébet-ligetig, illetve a városháza udvarára is került egy piros virágú vadgesztenyefa.

Ez utóbbit Izsó Gábor polgármester és Kálmán Tibor alpolgármester ültette el pénteken délelőtt, de az egész héten át tartó akció részeként a további fákat örökbe is lehetett fogadni, amit családok, baráti társaságok meg is tettek. Voltak olyan szülők, akik idén született gyermekük születésének tiszteletére vállalták a feladatot, hogy locsolják, gondozzák a csemetét. Az Ültess fát! akció jól szolgálata a környezetvédelmet.

A Madzagfalvi Napok részeként látványos kerékpáros felvonulást is rendeztek /Fotó: Imre György/

Pénteken este a békési kötődésű Herceg Dávid lépett fel, majd a programnak helyet adó rendezvénytér színültig megtelt Horváth Tamás koncertjére. A meggyfa vagy a Majkával közös Meztelen című dal előadója kiváló hangulatot varázsolt a térre, több ezren buliztak vele.

Szombaton azután folytatódott a családok valamennyi tagja számára kikapcsolódást ígérő rendezvények sora. Előbb láthattuk a Falatka cicáknak szóló szépségversenyt, amit Igor nyert meg a második Farki és a harmadik Lilien előtt, de számos különdíj is gazdára talált. A leghosszabb bajuszútól a legelegánsabb macskáig több „versenyzőt” díjaztak.

Hasonlóan gyönyörű állatokat neveztek gazdáik a Falatka kutyaszépségversenyre is. S végig folyamatosan színes forgatag várta az érkezőket. A Békés kincsestára kiállításon a nézők megismerhették a város különleges értékeit. Volt futó-, tenisz- és sakkverseny. A Madzagfalvi Kishalfogó Versenyen ezúttal is remek küzdelem zajlott, a díjakat Balog Zoltán, a Békési Horgász Egyesület vezetője és Dankó Béla országgyűlési képviselő adta át.

Szombaton délelőtt megnyílt Balog Gáborné textilműves mester „Tűvel és cérnával” című kiállítása a kulturális központban. Köszöntőt mondott Deákné Domonkos Julianna önkormányzati képviselő, intézményvezető, aki beszédében kiemelte az alkotó szorgalmát, kitartását, türelmét, akinek munkásságát számtalan méltatás, kitüntetés ismeri el. Mint mondta, a bájos textilbabákból álló kiállításban sok érdeklődő lelheti örömét. A tárlatot Szegfű Katalin, a Békési Újság főszerkesztője nyitotta meg. Még pénteken a híres békési vesszőkosárról is tárlat nyílt.

Ugyancsak szombaton délelőtt a csárdaszállási erős emberek látványos interaktív bemutatót tartottak. Fülöp Mihály és a sportág hazai klasszisa, egyben kamionhúzó bajnoka, Kónya Gergő óriási súlyokat mozgatott meg. A Madzagfalvi Napokat ezt követően is számos érdesség jellemezte, helyi művészek léptek színpadra, megelevenedtek a hagyományok, s volt kerékpáros-felvonulás is.

Sztárok léptek színpadra

Szombaton fellépett a gyerekek nagy kedvence, az Apacuka zenekar. Este pedig a legendás Deák Bill Gyula, illetve a Deák Bill Blues Band adott koncertet. Az eső ellenére nagyon sokan látogattak ki az eseményre, hogy ismét meghallgassák hazánk egyik legjobb hangú előadóját. Vasárnap délután a békési énekesnőkből álló Singer Ladies, majd az Acoustic Planet adott élő koncertet. Lapzártánk után a Neoton Família Sztárjai következtek, majd látványos vízi tűzijáték zárta az eseménysorozatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában