Tölgyfákkal körülölelt tisztáson nyugszik a három Wenckheim

Délelőtt tíz óra előtt Mezőberényből vágtunk neki a különleges útnak Holóka Demeter Péterrel, a Rockenbauer Pál Természetbarát Kör vezetőjével. Nehéz, párás levegő fogadott bennünket, az előző napi eső, majd a ránk köszöntő szikrázó napsütés együttesen alaposan megemelte a páratartalmat. Igazi hőség volt. Elhaladtunk Kereki mellett, ahol nem is olyan régen még hamisítatlan tanyasi élet zajlott.

– Az ott élők szorgalmasan gazdálkodtak, gyakran egész kis parcellákon is, és persze iskola szintén működött a közelben – mesélte a tájat és a hozzá tartozó történeteket kiválóan ismerő Holóka Demeter Péter. A körösladányi természetbarát kifejtette, ezen a területen egykoron, több évtizede volt egy parlagisas-fészek. Ám egy tanító, olyan harminc-negyven éve, annak ellenére, hogy a madár már akkor is országosan ­védettnek számított, mégis kilőtte.

A lovak kengyeléig ért a víz egykoron a területen

Később a teljesség igénye nélkül érintettük Kengyelköz és Vesszősér környékét is, a letűnt idők egy-egy területét.

– Bevallom, ezekről a helyekről én is egy korábban itt élt idős asszonytól, Perecz Sándorné Juliska nénitől hallottam. Mindennek története és magyarázata is van. Persze, hogy ezeket a népnyelv szülte, vagy valóban igaz-e az eredetük, azt gyakran már nehéz eldönteni – fogalmazott Holóka Demeter Péter.

A Vesszősér elnevezésen persze aligha lehet vitatkozni, hiszen ott régen is volt és ma is nyomokban megtalálható a vessző, a fűz. A Kengyelköz érdekesebb népi legendáriumra utal. Egyesek szerint ott néha annyira megállt a víz, hogy az egészen felért a lovak kengyeléig.

Hogy a magyarázat nem teljesen légből kapott, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a visszaemlékezések szerint azon a részen egykoron valóban nagyon felgyűlt a csapadék.

Egy tölgyfa alatt esküdtek örök hűséget egymásnak

Elértük Fáspusztát, illetve a környező erdőt. Ahogy haladtunk az erdei úton, a vadregényes tájakon kicsit olyan érzésünk támadt, mintha nem is az Alföldön, hanem a hegyvidéken lennénk.

A táj egy része Ördögszántásként vagy Hullámos erdőként is ismert, és valóban a fasorok között hullámok tagolják a területet, egészen érdekes látványt nyújtva az idelátogatóknak. A reliktumot, a maradványterületet a régi ereket követő galériaerdők veszik körül.

Közben megérkeztünk Kovács Péter, a legendás bélmegyer-fáspusztai kerületvezető erdész tiszteletére állított emlékműhöz, a kopjafához. A Dél-Alföldi Erdészeti Zrt. honlapján azt olvashatjuk, hogy Kovács Péter 1958-ban egy tölgymatuzsálem alatt esküdött örök hűséget Szabó Margitnak. A fát, Péter fáját Magyarország tíz legnagyobb átmérőjű tölgyfája között tartották számon. A nagy tiszteletben állt erdész halálakor a saládi koszorúba búcsúzóul belefonták a bélmegyeri tölgyóriás néhány hajtását is.

Tapintható, városias fülnek szokatlan csendben hajtottunk fejet az erdész emléke előtt, majd kifelé indultunk az erdőből, Fáspusztára, aminek környékét mindig is erdők borították. A ma már védett terület a szikes legelőn álló magányos tölgyekkel, idős vadkörtefákkal az ősi erdős sztyepp látványát idézi.

A Sándor híd és fakastély uralta a tájat korábban

Láthattuk a helyet, ahol egykoron egy pihenő fakastély állt, ami valószínűleg az 1930-as években égett le, írmagja sem maradt. Beszélgettünk néhány mondatot a Sándor hídról, ami alatt a monda szerint egy alkalommal Rózsa Sándor meghúzta magát az őt üldözők elől. Ilyen és ehhez hasonló történet egyébként számos településen ismert, de miért ne valósulhatott volna éppen itt meg. Egy biztos, bármi is esett meg az ismert betyárral, a táj rabul ejt. A sziki sóvirág és a bimbózó széki őszirózsa egyaránt magára vonzza a tekintetet.

Elhaladtunk a fáspusztai vadászkastély mellett, amiben sokáig nevelőotthon működött, majd néhány éve magántulajdonba került, egy osztrák üzletemberé lett, aki szépen felújította. Holóka Demeter Péter elárulta, gyerekkorukban a körösladányi Tüköry iskolával mindig a tanév végén kivonultak egy-két napra erre a területre, ilyenkor együtt játszottak az intézményben élő diákokkal. Jó időtöltés volt.

Az épülettől nem messze parkoltunk le, innen már a felázott úton lehetetlen lenne autóval továbbhaladni.

Tölgyek ölében alusszák örök álmukat

Ismét erdei környezetben sétáltunk, utunkat az átlagosnál nagyobbra nőtt csigák, különleges fák szegélyezték. Jó háromszáz méter megtétele után érkeztünk meg gróf Hoyos-Wenckheim Fülöp és két fia sírjához. Holóka Demeter Péter és a Nadányi Társaság tagjai, Nagy Irén, Papp Lajos, Kardos Sándor tisztította meg a területet a közelmúltban az eléggé megnőtt bozótostól. Érdekesség, hogy a sírokat szinte szabályosan tölgyfák ölelik körül.

Hogy szándékosan ültették-e így a növényeket, nem tudni, de az biztosnak tűnik, hogy a fák ötven-hatvan évvel idősebbek, mint a nyughelyek. A sírok előtt helyeztek nyugalomba egy magyar vizslát is. Minden bizonnyal az állat nagyon kötődhetett a családhoz.

Tragikus sorsú család története bontakozik ki

Báró Wenckheim József egy váratlan katonai baleset következtében hunyt el, és közvetlen utód híján végrendeletében távolabbi rokonára, gróf Hoyos Fülöpre hagyta a birtokot. A nyolcéves Fülöp 1885-ben engedélyt kapott Ferenc Józseftől a gróf Hoyos-Wenckheim név használatára, és ezzel elnyerte a kastélyt a földekkel. Az eredetileg Grazban élő fiatalember 1900-ban szerzett jogi diplomát. Ekkor már egy éve volt házas Borghese Paola olasz hercegnővel. Az iskola elvégzése után Fáspusztára költöztek, ahol még ugyanabban az évben megszületett Viktor nevű fiuk.

Őt egy évvel később László, 1907-ben pedig Ilona követte. A gyerekek Pozsonyban, majd Budapesten jártak iskolába. Közben a világháború keleti frontját is megjárt apjuk a Magyar Földhitelintézetnél volt igazgató, 1924-től a magyar királyi kincstár főtanácsosa. A család életét azonban tragédiák sorozata árnyékolta be. A szülők kilenc év különbséggel mindkét fiukat elvesztették. A köztudatban úgy él, hogy a halálukat a Borghese családon belül öröklődő betegség, a vérzékenység, a hemofília okozta.

Minderről korábban Kazinczy István, a Körösladányi Helytörténeti Gyűjtemények Házának vezetője tájékoztatta lapunkat. A szakember elmondta, mindezt cáfolják az adatok. Viktor, miután 1924-ben megszerezte az orvosi diplomáját, fél év múltán házasságot kötött Teleki Johanna grófnővel. Rövid ideig tanított az egyetemen, de a következő év tavaszán egy zürichi klinikán meghalt, 25 éves volt. A diagnózis: rosszindulatú lymphogranuloma, Hodgkin-kór.

Az öccse, László ebben az időben szerzett gépészmérnöki diplomát a műegyetemen. A párizsi Sorbonne-on tanult tovább. Előbb Franciaországban, majd a debreceni egyetem fizikai intézetében dolgozott gyakornokként. 1934 őszén, 33 évesen halt meg leukémiában. Mindkettőjüket az atyai birtokon, Fáspusztán temették el, ahogy később édesapjukat is, aki öngyilkos lett.

Sok értéket rejt Békés megye ezen tájéka is

Még egy kis ideig eldiskurálunk a történelem ellentmondásairól, majd a megye természeti szépségeiről, különleges múltjáról, az itt élő emberek gazdag hagyományairól. Mindarról, amit eleink, a nemesektől az egyszerűbb emberekig hozzátettek a terület életéhez. Majd lassan visszaindulunk. Lassan befejeződött a túránk, de számos táj és érték vár még arra, hogy felfedezzék és megőrizzék a jövőnek. Ezt a munkát Holóka Demeter Péter és társai tovább folytatják, és talán lesz olyan út, amelyen lapunk is velük tart majd.