fejlesztés

2019.08.22. 17:02

Megújulhat a mezőberényi iskolaépület

A helyi önkormányzat 310 millió forintot nyert a mezőberényi Luther téri iskolaépület teljes körű energetikai felújítására a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programon – tájékoztatta hírportálunkat Siklósi István polgármester.

P. G.

A fejlesztés részeként cserélik a nyílászárókat, az ingatlan utólagos hőszigetelést kap, korszerűsítik a fűtést, szigetelik a födémet, valamint napelemes rendszert telepítenek az iskolára. Ezzel egy régen várt beruházás valósulhat meg. Siklósi István kifejtette: a kivitelezés előreláthatólag jövőre kezdődhet majd meg.

Beküldött fotó

– Természetesen a fejlesztés a lehető legkisebb mértékben zavarhatja az oktató-nevelő tevékenységet, éppen ezért a munkálatok döntő része a nyári szünetben zajlik majd. Ennek kapcsán emlékeztetett arra, hogy a pályázatot még 2018 októberében adták be. A kedvező döntést követően a támogatási szerződést írják alá, majd azután közbeszerzési eljárást folytatnak el, aminek során kiválasztják a felújítás kivitelezőjét. Az említett előkészítő szakasz befejezése után kezdődhetnek el a konkrét munkálatok a Luther téri iskolaépületben.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában