Elsősegélynyújtó Program

2019.08.13. 13:48

Alexandra a Balaton partján segítette a rászoruló sérülteket

Számos Békés megyei fiatal is részt vesz a Magyar Vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Programjában. A diákoknak elsősorban vágott sebeket, kagyló okozta sérüléseket, rovarcsípéseket kell ellátniuk.

Papp Gábor

– Az egészségügyi hivatásban fogok dolgozni, diplomás ápolónak tanulok a Gál Ferenc Főiskolán, Gyulán – árulta el hírportálunknak a köröstarcsai Földesi Alexandra, aki egy hetet töltött el a projekt keretében a magyar tenger partján. A fiatal emellett önkéntesként segíti a Magyar Vöröskereszt Gyulai Területi Szervezetének munkáját is, egyebek mellett véradásszervezésben, illetve egy közelmúltbeli óvodai elsősegélynyújtási programon is segédkezett már. Ezt megelőzően elvégzett egy imitátori képzést is, hogy részt vehessen az Országos Elsősegélynyújtó Versenyen, de a tudás az óvodai programban is hasznosnak bizonyult. Ugyancsak a karitatív szervezettel való kapcsolatnak köszönhetően jutott el a Balatonra.

Földesi Alexandra (balról) és szolgálati társa, Koós Beatrix a Balaton partján /Fotó: BMH/

– A kórházi gyakorlat mellett szerettem volna más helyzetben is kipróbálni magamat, és persze segíteni az embereknek – ecsetelte Földesi Alexandra. – A turnus Balatonszárszón egy általános felkészítéssel kezdődött, amelyen nekem nem kellett részt vennem, mert éppen azon a napon egy másik oktatáson vettem részt. Ezt követően a szervezők, a program koordinátorai elosztották, hogy ki melyik strandon lát el szolgálatot. Másodmagammal Balatonföldvár nyugati strandjára helyeztek. Általánosan elmondható, hogy minden fürdőhelyen két ember viszi a szolgálatot, ami délelőtt tíztől este hat óráig tart.

Földesi Alexandra kérdésünkre kiemelte, elsősorban kagylóvágásokat, horzsolásokat, darázscsípéseket kellett ellátniuk.

– Általános tendenciának számított, hogy főként a gyerekeket hozták el hozzánk a szülők, bár minden korosztály szerzett sérüléseket – tette hozzá. – A felnőttek azonban kicsit nehezebben mozdultak. Sok volt a német turista is, így a szakmai gyakorlat szerzésén kívül a nyelvtanulást, a kommunikációt is erősítette a parton eltöltött egy hét. A legdurvább baleset egyébként az volt, amikor egy német kislány arcra esett, és beszakadt a szája. Sajnos ezt helyben nem lehetett ellátni, ezért az ügyeletre irányítottuk őket, amit viszont valószínűleg a gyermek és a szülők érthető idegessége miatt kicsit nehezen értettünk meg velük. Szerencsére végül ­sikerült valahogy, később kaptunk is visszajelzést arról, hogy megoldódott a helyzet.

Az elsősegélynyújtók tábora Balatonszárszón volt, onnan indultak reggelente a fiatalok és természetesen oda is tértek vissza minden este. Akik távolabbra kaptak beosztást, vonattal mentek a szolgálati helyükre.

– Mi viszont húsz perc sétára voltunk a balatonföldvári strandtól, így az utat mindig gyalog tettük meg – mesélte Alexandra. – Természetesen elsősorban a táborban lehetőségünk nyílt úszásra, fürdőzésre is. A strandon napi 30 perc szabadidőnk volt, amit akár így is eltölthettünk. Az idő egyébként nem volt túl meleg, amikor a Balatonnál voltunk, de azért mi is bemerészkedtünk a vízbe. Összességében több szempontból is eredményes napokat töltöttünk a magyar tengernél, és jó, hogy segíthettünk másoknak.

A csapatot is erősítették

A Vöröskereszt az alaptáborban mindennap csoportfoglalkozásokat is szervezett, ahol a résztvevők elmondhatták, hogy kinek milyen napja volt. Emellett az önkéntesek játékos feladatokon keresztül jobban megismerhették egymást, emiatt erős csapategység is kialakult.

Az önkéntesek 2007 óta több mint 36 ezer esetben segítettek. Tizenkét településen és tizennyolc strandon látnak el szolgálatot. Tóth Zoltánné megyei igazgató kiemelte, az önkéntesek sok mindenben gyakorlatot szereznek, ami később hasznukra válhat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában