2019.07.15. 07:03
Koncertek tömkelege várta a Dévaványai Városnapok látogatóit
Tizenkilencedik alkalommal rendezték meg a Dévaványai Városnapokat a hétvégén. A három napon át tartó rendezvény a város egyik legnagyobb kulturális, szórakoztató programja, amely évről évre neves előadókat, gyermekprogramokat sorakoztat fel az érdeklődők számára.
Valánszki Róbert polgármester elmondta, a város életében ez a három nap valóban a kikapcsolódásról és a szórakozásról szól, éppen ezért a zenei, közösségi programokon túl hivatalos megnyitóval és beszédekkel sem találkozhattak a résztvevők. Annál több a muzikális program. Hozzátette, a már jól bevált tematika szerint pénteken este a rockzenéket kedvelőknek kedveztek, amikor is a régi idők egyik nagy kedvence, a Beatrice is színpadra állt.
A második napon a popzenéé volt a főszerep: többek között Péterfi Bori és a Love Band, valamint Horváth Tamás adott koncertet. Végül vasárnap az idősebb korosztály igényeit szem előtt tartva többek között fellépett Szandi, Vastag Csaba, Keresztes Ildikó, Korda György és Balázs Klári, valamint a Neoton Família sztárjai.
– Ez a rendezvényünk már olyanná nőtte ki magát, hogy sok család erre az időpontra hozza össze azokat a találkozásokat, mikor hazajönnek a gyerekek, itt vannak a rokonok és közösen szórakoznak. Aki itt volt és eljött, jól érezte magát, hiszen minden korosztály megtalálhatta a magának való programot.
– Sok dévaványaival beszéltem, akik örültek a programoknak, de vannak Dunántúlról visszajáró vendégeink is. Három nap alatt koncertek halmazát hoztuk össze, ugyanis nem teheti meg mindenki, hogy elmenjen más, nagyobb városokba egy-egy fizetős koncertre. Itt pedig minden tényleg arról szólt, hogy jól érezzék magukat a résztvevők, akinek díjmentesek voltak a programok – fogalmazott Valánszki Róbert.