galériával

2019.07.13. 15:25

XIX. Betyár Napok: kétezer adag kaszáslevest főztek Kondoroson

Korán ébredtek szombaton a kondorosiak és a kétezer adag kaszáslevest elkészítő szakácsok is. Már reggel fél héttől lovasok, fogatok járták körbe a várost a Szarvasi Fúvószenekarral, és felhívták az emberek figyelmét a XIX. Betyár Napok programjaira.

Nyemcsok László

A szakácsok a csárda mellett és az étterem konyháján hét órakor főzni kezdték a kaszáslevest, hogy ebédre elkészüljenek. Az ételre a város önkormányzata hívta meg a helyieket, a rendezvény látogatóit.

Fotók: Imre György

Csonka Zsolt mesterszakács, a csárda egyik ügyvezetője elmondta, hogy mennyi alapanyagot tettek az ételbe. Harminc-harminc kiló bacon és füstölt szalonnát, 200-200 kg sertéscombot és burgonyát, 50 kg vöröshagymát, 80 kg sárgarépát, 60 kg petrezselyemgyökeret, 20 kg zellert, 60-60 kg t.v. paprikát és paradicsomot, sót, őrölt borsot, köménymagot és fűszerpaprikát használtak fel az 500 liter vízhez.

Csonka Zsolt kitért arra is, hogy helyi alapanyagokkal dolgoztak, voltak, amiket felajánlottak, a többit megvették. Az étel elkészítésében Csonka Zsolt mellett Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke, Tímár András és Tímár Albin executive séfek, Medvegy János, a Kondorosi Csárda séfje, valamint Mikulán Róbert és Alföldi Károly gasztronómusok vettek részt.

Közben a ’48-as emlékműnél főző-, a csárda Nádas-termében házipálinka-, szörp-, lekvár-, dzsem- és kolbászversenyt rendeztek. Profik segítségével a gyerekek elkészítették Rózsa Sándor pogácsáját.

Ribárszki Péter polgármester elmondta, az elmúlt századokban a település arculata és a csárda környezete sokat változott. A fák helyére házak nőttek, és a bujdosó betyárok helyett ma a kondorosiak, valamint az ide érkező látogatók töltik meg élettel az ódon épület falait. E korokat túlélő, ám szerepét a mai napig megtartó épület hangulatából merít ihletet évről-évre a betyárnap. A rendezvény hagyományőrző és szórakoztató programjai idén is azt a célt szolgálják, hogy kulturált kikapcsolódást nyújtsanak minden generáció számára.

Az államtitkár pacalt főzött

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára magánemberként, barátai meghívására vett részt a betyárnapon, és a főzőversenyen kedvenc ételét készítette el, pacalpörköltet körömmel és füstölt ,,nyúljával” (A nyúlja a sertésoldalasról levágott, porcogós, húsos rész.)

Az államtitkár elmondta, a magyar nemzeti kultúránkat meg kell őrizni, és ezt jól szolgálja a rendezvény. A csárda és környéke kiváló helyszín a múltunk felidézésére, megismerésére, a hagyományok ápolására. Az is nagyon fontos, hogy a szlovák nemzetiség élénken részt vesz a város közéletében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában