Sülve főve

2019.06.26. 11:59

Gasztrovígjátékot forgatnak hamarosan Gyulán

Hamarosan elkezdődik a Sülve főve című gasztrovígjáték forgatása Gyulán – tudtuk meg Varga Ádámtól, a Romis Blokk Media Group képviselőjétől.

Papp Gábor

Mint elmondta, a történet konkrét helyszíne is a fürdőváros lesz, illetve több gyulai szereplő is helyet kap majd a sztoriban. Mellettük pedig olyan nagy nevek is felbukkannak egy-egy epizódban, mint Reviczky Gábor színművész, Fekete László, a világ legerősebb embere, Szabó Erika színművész, Kulcsár Edina szépségkirálynő és Csuti, de más ismert személyiségek, a moziból ismert ikonikus figurák is megjelennek egy-egy rövid vagy hosszabb szerepben.

A filmsorozat egyébként egy fiatal srácról és egy fiatal lányról fog szólni, akik food truck, mozgó ételárus vállalkozást indítanak. A nézők számos humoros pillanattal teletűzdelt kalandjaikat kísérhetik végig a sorozatban.

Varga Ádám hangsúlyozta, egyelőre további információkat nem árulhat el, de az biztosnak látszik, hogy egy nagy kereskedelmi csatorna tűzi majd műsorára a filmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában