Gyulavári Kastélynapok

2019.05.19. 15:45

Vadat és halat főztek, sok ezren kapcsolódtak ki

Kilencedik alkalommal rendezték meg a ­Gyulavári Kastélynapokat a mögöttünk hagyott hét végén. A péntektől vasárnapig tartó programsorozaton olyan előadók léptek színpadra, mint Kovács Kati, Bangó ­Margit és Charlie.

Papp Gábor

Közel egy évtizede egy maroknyi csapat indította útjára a kezdeményezést – nyilatkozta hírportálunknak Szabó Károly önkormányzati képviselő. Mint elmondta, legfőbb céljuk az volt, hogy egy olyan közösségi eseményt hívjanak életre, amely lehetőséget biztosít a családok és a barátok számára, hogy kötetlenül jól érezzék magukat, minden évben egyszer összejöjjenek, beszélgessenek, bulizzanak.

Szabó Károly kitért arra, hogy az Együtt Gyulaváriért Egyesület által szervezett rendezvénysorozat egyik csúcspontja mindig a szombati Országos Vadfőző és Halászlékészítő Verseny, amelyen ezúttal félszáz csapat vett részt. Az önkormányzati képviselő kiemelte: a DALERD-nek, a Gyulavári Vadásztársaságnak, Misinkó Gézának és a Pejrét Vadásztársaságnak köszönhetően dámvadból és vaddisznóból készülhettek a finomságok.

Fotók: Rusznyák Csaba

Ambrus György olimpiai aranyérmes, Venesz-díjas mesterszakács, a zsűri elnöke kérdésünkre elmondta, évről évre jobb ételekkel találkoznak.

– Mind a minőség, mind a tálalási forma egyre kiforrottabb – hangsúlyozta a gasztronómiai szakember, aki Hajduk Zoltánnal, Brindás Jánossal és Schlett Árpáddal közösen alkotta a zsűrit, amelynek tagjai például egy egészen különleges halászlevet is kóstolhattak. Az eredményhirdetést a kastélynapok megnyitójával egy időben tartották szombaton délután, amelyen köszöntötte a megjelenteket dr. Görgényi Ernő polgármester.

Vasárnap a gasztronómia után a sport vette át a főszerepet. Pénzdíjas kispályás labdarúgó tornát rendeztek. Szinte folyamatosak voltak a gyermek- és családi programok, a szokásoknak megfelelően helyi tehetségek, helyi csoportok, előadók is színpadra léptek a három nap alatt. Ez egyébként mindig fontos része a rendezvénysorozatnak.

Sztárok a színpadon

Természetesen sztárokban sem volt hiány a három nap alatt. A péntek hagyományosan mulatós napnak számít, idén a Kossuth-díjas Bangó Margit is fellépett. Szombaton egy másik Kossuth-díjas művészt, Kovács Katit láthatta-hallhatta a közönség, előtte pedig Dér Heni lépett színpadra. Vasárnap pedig Charlie koncertje, valamint tűzijáték zárta az idei Gyulavári Kastélynapokat.

Az eredményhirdetés is remek hangulatban telt. Fotó: Rusznyák Csaba/Gyulai Hírlap

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában