katasztrófavédelem - galériával

2019.05.03. 13:56

Szent Flórián napja alkalmából kitüntetéseket is átadtak

Szent Flórián napja alkalmából tartott pénteken Mezőberényben, a művelődési központban ünnepi állománygyűlést a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság. A rendezvényen több kitüntetést is átadtak, és kiderült, hogy kik kapták meg Az év tűzoltója címet.

Licska Balázs

A rendezvényen elhangzott, hogy a belügyminiszter tanácsosi címet adományozott Süli Zsoltnak, a békéscsabai katasztrófavédelmi kirendeltség vezetőjének, valamint Turbuczné Fekete Ildikónak, a humánszolgálat munkatársának. Az országos katasztrófavédelmi főigazgató pedig jutalmazta Csuta Zoltánt, a műveletirányítás szakemberét, illetve Lengyel Józsefet, a szeghalmi tűzoltóság gépjárművezetőjét.

Kihirdették a mezőberényi kultúrházban, hogy idén kik érdemelték ki Békés megyében Az év tűzoltója címet. Kiemelkedő tevékenységéért tűzoltósági kategóriában kitüntették Kovács Györgyöt, a mezőkovácsházi tűzoltóság gépjárművezetőjét, szakmai kategóriában Zsombok Krisztián szeghalmi tűzoltóparancsnok-helyettest, funkcionális kategóriában pedig Gergely Antalt, az orosházi katasztrófavédelmi kirendeltség munkatársát.

Fotó: Kiss Zoltán

Kiss András tűzoltó ezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató további díjakat adott át, többek között Kolozsvári Katalinnak, Szabó Sándornak, Fige Jánosnak, Harmati Gábornak, Huszka Zsoltnak és Dimák Istvánnak, de jutalmazta például a kiemelkedő sportteljesítményeket is.

Az eredményes együttműködés jegyében a katasztrófavédelem két rendőrt is kitüntetett Mátyás Tibor és Verebi Zoltán személyében. Az eseményen több város- és településvezető vett részt, ők szintén díjaztak hivatásos tűzoltókat, valamint önkormányzati és önkéntes tűzoltókat.

Kiss András pohárköszöntő beszédében elmondta, hogy a katasztrófavédelem sikeres évet zárt tavaly, a vezetők elégedettek a megyei igazgatóság tevékenységével, ez azonban nemcsak az állománynak, hanem a társ- és együttműködő szervezeteknek is köszönhető. Kiemelte: abban, hogy ilyen eredményt értek el, fontos szerep hárult a tűzoltók mellett például a hatóság, a humánszolgálat vagy a gazdasági terület munkatársaira is.

Szent Flórián a 3. század második felében élt, a római hadseregben légiósként szolgált – ismertette a rendezvényen Szűcs Csaba tűzoltó alezredes, hivatalvezető. Elmondta, hogy a legenda szerint egy pusztító tűzvészt az irányításával sikerült megfékezni. Később tanúbizonyságot tett keresztény hitéről, ami miatt vértanúhalált halt, 304-ben végezték ki, egy kővel a nyakában dobták az Enns folyóba. A holttestére egy sas vigyázott, sírja felett pedig kolostor épült.

Szent Flórián a tűz ellen küzdő ember példájává vált. A becsület, az önfeláldozás, a bajtársiasság a ma tűzoltóira is jellemző, a hivatás társadalmi elismertsége megkérdőjelezhetetlen. Nagy támaszt jelentenek a tűzoltók számára a családtagok, tehát a tűzoltónap róluk, a köszönet nekik is szól.

Ezek is érdekelhetik