kamarakiállítás

2019.05.25. 07:52

Bubik Istvánnal találkozhatunk az orosházi kávéházban

A tizenöt éve elhunyt Bubik István Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művészre emlékezhetnek tisztelői, az orosházi Amadeus kávéházba betérők, ahol a színész fotóiból nyílt kiállítás pénteken.

Csete Ilona

Az anyag a Bajor Gizi Színészmúzeumból érkezett a városba. A Békés Megyei Önkormányzat elnöke, Zalai Mihály elárulta, a lehetőségnek nagyon megörültek és úgy döntöttek, elsőként abban a városban mutatják be, ahova erős kötődése volt Bubik Istvánnak.

Megtelt a kávéház, sokakat vonzott a kiállításmegnyitó /Fotó: Kecskeméti Krisztina/

A megnyitón Zalai Mihály elmondta, Orosházáról Békéscsabára, a Jókai Színházba viszik a PIM – Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet Ritka magyar – Bubik 60 című kamarakiállítását.

Bubik István 61 éve született, rokonai, édesanyja, Bubik Istvánné Magdi néni is a kávéházban emlékezett a 2004-ben elhunyt művészre az orosháziakkal közösen. 2011-ben Bubik Istvánról nevezték el a Petőfi művelődési központ egyik termét. A névadón akkor is jelen volt Kubik Anna pályatárs, aki most is könnyes tekintettel emlékezett kollégájára, barátjára, a fiatalon, tragikus hirtelenséggel, autóbalesetben elhunyt színművészre. Császár Angela színművész se feledi azt a napot, amikor színpadon érte kollégájának a halálhíre. Egy verssel emlékezett rá.

Bubik István orosházi fellépésén nagymamáját virággal köszöntötte

Bubik Istvánnak családi kötődése volt Orosházához. Nagymamája haláláig járt az alföldi városba, Gyopárosfürdőre, ahol sok barátra lelt. Erre is emlékeztetett Kubik Anna, aki máig őrzi a művész Orosházáról írt, neki címzett leveleit, s amelyekben a földhöz, az egyszerű, vidéki léthez való vonzódásáról vallott őszintén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában