Galériával

2019.04.05. 17:15

Virtuális világban ismertek meg szakmákat a fiatalok Békésen

Békésre érkezett pénteken a Szakmavilág kamionja, ahol az érdeklődő hatodik-hetedik osztályos diákok az úgynevezett VR-szemüveg segítségével virtuális világba teleportálhatták magukat, és így ismerhették meg az építőipart, az autószerelést, a vendéglátást és a divatszakmát.

Papp Gábor

Nagyon élethű volt az egész – mesélte hírportálunknak Gyucha Bálint, a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola hatodikos diákja. Mint elmondta, az autóipart, az autószerelés próbálta ki a virtuális világban, ahol még szerelhetett is.

– Egy kicsit gondolkodóba is estem, de igazából asztalos szeretnék lenni, hiszen édesapám is ebben a hivatásban dolgozik – tette hozzá.

A Szakmavilág kamion sok érdekességet kínált a gyerekek számára /Fotó: Nagy Károly/

Szintén ebbe a munkába „kóstolt bele” Beszterczey Pál, aki gumit javított, olajat cserélt és még fúrót is használt, persze, virtuálisan. A fiatalember szintén azt emelte ki, hogy mennyire élethű volt az élmény, s mint elárulta, leginkább a steward, a légiutas-kísérő szakma vonzza.

Gyucha Györgyöt az építészet érdekelte, így abban a munkában próbálta ki magát, és képet kapott a hivatásról. A szintén hatodikos diákot az informatika, a marketing és az orvosi munka érdekli. Dihen Milán szintén az építőiparba tekintett be.

– Kíváncsi voltam, hogy egészen pontosan mivel foglalkoznak az ágazatban, és ezt meg is tudhattam – húzta alá. Milán egyébkén villamosmérnök szeretne lenni, amihez tatája, aki villanyszerelő, szolgáltatta számára a jó példát.

Mészárosné Szabó Anna, a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályvezetője hírportálunknak elmondta, a Szakmavilág kamionja tavaly a megyeszékhelyekre jutott el, idén viszont – az óriási érdeklődésre való tekintettel – szerették volna, ha kisebb településeken is kipróbálhatnák a lehetőséget a gyerekek, így csütörtökön Szeghalmon, míg hétfőn Mezőkovácsházán találkozhattak, találkozhatnak a különleges járművel.

– A gyerekek ebben a virtuális világban teljesen otthonosan mozognak, míg mi, felnőttek talán kevésbé. Úgy gondolom, olyan eszközöket kell használnunk a megszólításukhoz, amelyek a valós élet információit közvetítik a saját érdeklődésüknek megfelelően – ecsetelte a szakember. – A VR-szemüveg segítségével ott lehetnek a gyerekek egy építkezés tetején, és rakhatják a téglát, vagy éppen tortát süthetnek.

Mészárosné Szabó Anna kitért arra, hogy a programot osztályfőnöki órák, üzemlátogatások egészítik ki, illetve mellettük más szervezetek is segítik a hatékony pályaválasztást.

Békésen emellett jövő kedden 17 órától a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskolában dr. Kenderfi Miklós egyetemi docens, a pályaválasztás egyik legnagyobb hazai szakértője tart rendhagyó szülői értekezletet.

– A világ olyan ütemben változik, hogy gyakran a szülők is keveset tudnak bizonyos újdonságokról – fogalmazott az osztályvezető. – Másrészt, nem egyszer, akár felnőttek ösztönzésére a fiatalok olyan szakmát tanulnak, olyan diplomát szereznek, amivel kapcsolatban előzetesen nem voltak pontos információik, vagy egyszerűen nincs affinitásuk hozzá. A keddi program ezekre a húsba vágó kérdésekre is rávilágít.

Mészárosné Szabó Anna kérdésünkre kiemelte, megfelelő módon, természetesen játékosan már óvodában el kell kezdeni a gyerekek felkészítését a pályaválasztásra. Ez azért is fontos, mert a kutatók szerint a most felnövő generáció három-hat szakmai irányváltást kell majd, hogy meglépjen élete során.

Az iskola is sokat segít

Deákné Domonkos Julianna, a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola igazgatója elmondta, intézményükben már hatodik osztálytól sok szó esik a beiskolázásról. Az iskolában középiskolák, vállalkozók bevonásával mindig óriási érdeklődés mellett szülői értekezletet is rendeznek, hogy így segítsék a diákok pályaválasztását. A kamarával kiváló a kapcsolatuk, állandó az információ-áramlás. Emellett a közelmúltban Budapesten járták a Szakmák Európa-Bajnoksága a Heppes gyerekek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában