2019.03.28. 11:15
Önbizalmat is kapott a díjjal Lenkefi Zoltán
A bábosszakma legmagasabb állami kitüntetését, a Blattner Géza-díjat vehette át március 13-án Budapesten dr. Kásler Miklós emberi erőforrások miniszterétől Lenkefi Zoltán, a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója. Ennek apropójából beszélgettünk vele elismeréséről és munkásságáról.
– Az előző évben az igazgatása alatt álló bábszínház érdemelte ki a Békéscsaba Kultúrájáért járó kitüntetést, ezúttal pedig ön vehetett át egy rangos állami elismerést. Hogyan éli meg ezeket a sikereket?
– 2018-ban rendkívül jóleső dolog volt számomra, hogy Békéscsaba felfigyelt intézményünkre, melynek minden munkatársa nagy szeretettel és odaadással végzi a mindennapi teendőit. Úgy éreztem, ezzel értékelték mindazt, amit a településnek és a közönségnek igyekszünk nyújtani. Ezek után egy állami kitüntetést kapni, bár én vettem át, de számomra szintén az egész társulatot méltató elismerés volt. Hiszen, ha ezek az emberek nem dolgoznának itt velem, vagy csak nem úgy végeznék a munkájukat, ahogyan azt megteszik, akkor mindez nem valósulhatott volna meg. Gondolataim szerint a díj kifejezetten annak szól, hogy megértették azt, mit is jelent manapság Békéscsabán vagy egyáltalán Magyarországon egy bábszínházat csinálni. Emellett azt is értékelték, ahogyan ez működik.
– Hogyan szerzett tudomást a díjazásáról?
– Nagy meglepetés volt számomra, hiszen semmit nem tudtam róla. Pontosabban a felterjesztésemmel tisztában voltam, hiszen Békéscsaba kulturális bizottsága az elmúlt években is engem tartott méltónak rá, de ahogy a korábbiakban sem, úgy most sem jutott eszembe az, hogy valóban meg is kaphatom. Tulajdonképpen a decemberi beadvány elküldése óta én már el is felejtettem az egészet. Majd az átadó előtt egy héttel kaptam egy e-mailt, amiben díjazottként szólítottak meg, és meghívót küldtek az ünnepségre. Először nem hittem el, majd néhány telefonhívás után rájöttem, ez tényleg igaz.
– Mit érzett, amikor átvette a Blattner Géza-díjat?
– Az átadóünnepség egy nagyon magasztos dolog volt számomra. Jóleső érzés, amikor ilyen figyelmet fordítanak az emberre és arra, amit elért, továbbá az is, hogy mindezt jelesebbnél jelesebb zenészekkel, művészekkel, fotósokkal, írókkal és publicistákkal bábosként együtt élhettem át. Ezt követően a környezetem reakciója is meghatott, hiszen a társulat együtt ölelt át és gratulált nekem, de az utcán sem tudok úgy végigmenni azóta, hogy ne állítanának meg egy-egy köszöntés erejéig. Lényegében a díjjal együtt egyfajta önbizalmat is kaptam olyan téren, hogy azt éreztetik velem, jó az, amit csinálok.
– Önnek lényegében nem csak egy munka, szinte már egyfajta életvitel a bábszínház. Hogyan jutott el idáig?
– Édesapám révén tulajdonképpen kisgyermekkorom óta a bábszínházban élek. Később, a szakmaválasztás idején ugyan szerettem volna eltávolodni ettől – szobrásznak készültem, és Budapest környékén képzeltem el a jövőmet –, az élet mégis visszasodort a bábozáshoz és Békéscsabára is. Az, hogy szülővárosomban bábszínházat alapíthattam, egy izgalmas kihívás volt számomra, amibe szívesen vágtam bele. Innentől már el sem tudtam képzelni, hogy valami mást csináljak. Ugyan számos nehézséggel kellett szembenéznünk a társulattal az elmúlt években, hiszen a kezdetekben például a saját nappalinkban volt az iroda és a Balassi művelődési házban voltak a próbák, de a fejlődésünk mindezek ellenére folyamatos volt. Ma pedig már ott tartunk, hogy a saját épületünk tervei készülnek, ami újabb lehetőségeket nyit meg számunkra.
