lakáspiac

2018.12.28. 11:20

Egyre többen veszik a panelt Békés megyében

A panellakások piaca újból bizonyítja, hogy nagyon erős a kereslet irántuk. Már évek óta látható, hogy panelek sokkal gyorsabban találnak maguknak vevőt, de az elmúlt egy évben Békés megyében is felpörgött a piac – derül ki az Ingatlan.com hírportálunknak küldött elemzéséből.

Busi Ottó

A portál adatai szerint megyénkben a vizsgált településeket figyelve az idén átlagosan 91 nap kellett egy panellakás eladásához, azaz nagyságrendileg egy héttel rövidebb idő alatt gazdára találtak, mint 2017-ben. Bár a téglalakásoknál is négy nappal csökkent az eladáshoz szükséges idő, az értékesítéshez így is több mint 157 nap kell.

A szakértők elmondása alapján a korszerűsített panellakásokra még nagyobb a kereslet /Illusztráció: MW/

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az adatokat értékelve azt mondta, hogy megyeszerte kiemelkedő a kereslet a panelek iránt. Hozzátette: a panellakások jellemzően jó beosztású, frekventált környéken lévő ingatlanok, valamint a téglaépítésűeknél – a drágulás ellenére – közel tíz százalékkal olcsóbbak.

A megyeszékhelyen például az idén 86 nap alatt el lehetett adni a lakótelepi lakásokat, szemben a 2017-es 115 napos értékesítési idővel. Orosházán 43 napra csökkent az értékesítési idő a panellakásoknál, itt tavaly 74 nap volt az eladási idő. Ugyanakkor nem minden településen gyorsult fel a panellakások eladása. Gyulán, Gyomaendrődön és Békésen ugyanis a tavalyhoz képest mért magasabb eladási árak hosszabb értékesítési idővel is járnak.

– Összességében az látszik, hogy egyre drágábban cserélnek gazdát az ingatlanok a Békés megyei városokban is, ráadásul a forgalom is növekszik, egyre több ingatlant hirdetnek a Békés megyei magánszemélyek az oldalon. Ez a két mutató egyértelműen a piac élénkülését jelzi, és bár bizonyos városokban és bizonyos ingatlantípusoknál az átlagos értékesítési idő növekszik, ennek az is az oka, hogy az élénkülő ingatlanpiac sok olyan ingatlan értékesítését is magával hozta, amit már régóta kínáltak eladásra a tulajdonosok. Emiatt pedig elvileg nő az ingatlanok átlagos értékesítési ideje is. Az is látszik, hogy a legtöbb városban az emelkedő árak az olcsóbb ingatlantípusok, például a panellakások felé tolják a vevőket Békés megyében is – mondta el Balogh László.

A szakértők szerint a panellakások piacán tartós maradhat a kereslet a kétségtelen árelőnyük miatt. A következő évben várható új lakások átadása azonban fokozhatja a versenyt az árak és a minőség tekintetében, főként a használt téglaépítésű lakások kínálati piacán.

Lassulhat a drágulás üteme

Részben a magas áraknak köszönhetően nőtt a magánszemélyek eladási kedve: 14 százalékkal több ingatlant hirdettek meg tavalyhoz képest az internetes oldalon. A drágulás miatt egyre nagyobb szerephez jutnak a külső pénzügyi források a lakásvásárlók életében.

Az alacsony kamatszintnek köszönhető szuperolcsó lakáshitelek és a családi otthonteremtési kedvezmény bővítése is hozzájárulhat a lakáspiaci kereslet fennmaradásához – fogalmazott az Ingatlan.com szakértője. Az árak várható alakulásáról azonban Balogh László azt mondta, hogy a drágulás üteme visszafogottabbá válhat a következő évben, a vevők ugyanis nem tudnak a végtelenségig lépést tartani az áremelkedéssel.

További tartalmak a témában:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában