Jubilál a vasúti közlekedés

– A Békéscsabát is érintő, Szolnoktól Aradig vezető vasútvonalat a 1856-ban megalakult Tiszavidéki Vasúti Részvénytársaság építtette – nyilatkozta hírportálunknak Felek Ferenc. Mind az amatőr vasúttörténeti kutató, mind az internetes források arról számolnak be, hogy az eredeti pálya más irányban vezetett volna.

– A vidék akkoriban egészen másként nézett ki, mocsarak és ingoványok tagolták. Így Békéscsaba felé könnyebb volt a beruházást megvalósítani – ecsetelte.

Az internetes források szerint emellett a csabaiak komoly felajánlásokat is tettek. Vállalták a terület kisajátítását, a földmunkákat, a hidak felállítását, valamint 500 ezer téglát is biztosítottak az állomás építéséhez.

Ennek köszönhetően a vasút vonalát Csabán keresztül vezették, amihez az is hozzájárult, hogy a környező települések lakói vasvillával kergették el a kitűzést végző mérnököket. A Tiszavidéki Vasúti Részvénytársaságnak Békéscsaba a fenti hozzájáruláson felül még 40.000 forint értékben 200 darab részvény jegyzését ígérte, ha Csabát érinti a vasút.

– Kilenc évvel a kiegyezés előtt jártunk – osztott meg egy másik érdekességet a kutató. – A fejlesztés rengeteget jelentett a településen, hiszen helyi és környékbeli vállalkozók végezték a munkálatokat.

További érdekesség, hogy a vasút nyelve ekkoriban a német volt, így a jegyeket például németül kellett kérni, a MÁV végül kierőszakolta, hogy magyarul lehessen mindezt megtenni.

Az első szerelvények körülbelül 30-35 kilométer/órás sebességgel közlekedhettek, ami mai szemmel nagyon lassúnak tűnik, de a lovas futárokhoz vagy a lovas kocsikhoz képest még mindig kifejezetten gyorsnak számított.

Az akkor közlekedő gőzmozdonyokat fával fűtötték, s bizony a masinisztát és a vonatfűtőt sem várták túlságosan komfortos körülmények. Gyakran csak egy bádoglemez vagy éppen az sem védte őket, így télen, hóesésben még az említett 30-35 kilométeres sebesség mellett sem számítottak éppen ideálisnak a feltételek.

Korabeli „száguldás”

Az első szerelvény 1858. október 25-én érkezett meg a mai állomás területére. A nagy eseményre összejött az akkori község apraja-nagyja, mindenki látni akarta az első vonatot.

Pestről 5 órakor, Szolnokról pedig 10 óra 35 perckor indult el a személyvonat, majd Aradra délután 4 óra 43 perckor érkezett. Az öröm és a csodálat a vidék népességének nagy tömegét is összegyűjtötte erre az ünnepélyre, mert látni akarták a leghőbb vágyuk teljesülését, a vasúti közlekedés megindulását, mely lehetővé tette azt, hogy „serény gőzparipák Pest és a Maros pontjai közt fekvő messze tért 12 óra alatt beszáguldják”.

Ezzel a Tiszántúl is bekapcsolódott az ország és Európa kereskedelmi forgalmába. A vasút vonzáskörzetében megkezdődött egy erőteljes fejlődési folyamat, amit talán az szemléltet a legjobban, hogy a közforgalom megnyitása óta eltelt 116 év alatt – 1974-ig – a személyforgalom évi 150 ezer utasról 18 millió utasra, az áruforgalom évi 90 ezer árutonnáról 8 millió árutonnára növekedett. A vonal ma is fontos része a magyar és európai törzshálózatnak.

Hatalmas lendületet hoztak a térségnek a vonatok

A vasút a kezdeti nehézségek ellenére is ugrásszerű fejlődést hozott. Korábban például Budapestre vagy Bécsbe lábon hajtották a szarvasmarhákat, nem csoda, hogy sok állat elhullott a hosszú úton.

1858-tól viszont már két nap alatt, jóval biztonságosabb körülmények között az osztrák vágóhídra is eljutottak a szarvasmarhák a vagonokban, hiszen a Szolnok–Pest vonal már korábban megépült.

Az iparnak is hatalmas lendületet adott a vasút megjelenése. A korabeli viszonyokat jellemzi, hogy gyakran az útjavítást az jelentette, ha a sáros szakaszokra némi homokot öntöttek.

Ehhez képest a vonatközlekedés teljesen újat hozott, és óriási eredménynek számított. Persze nem mindenki örült a vasparipának, akadt olyan kígyósi gazda, akit kifejezetten bosszantott, hogy a legelőin keresztül futnak a sínek.