túlélőverseny

2018.08.31. 14:34

Szeptemberben ismét indiánok hajóznak az Élővíz-csatornán

Szeptember 22-én, szombaton immáron kilencedik alkalommal rendezik meg az Indián Kenu Túlélőversenyt, a három közép-békési várost, Gyulát, Békéscsabát és Békést összekötő Élővíz-csatornán – jelentette be az eseménnyel kapcsolatban megtartott pénteki sajtótájékoztatón Kálmán Tibor, Békés alpolgármestere és Sós Imre, a szervező Zerge Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület elnöke.

P. G.

A játékos túra Gyuláról indul, és a részvevők a megyeszékhely érintésével Békésen érnek majd célba.

Kálmán Tibor elmondta, a program nem titkolt célja, hogy az Ó-Fehér-Köröst, az Élővíz-csatornát népszerűsítsék. Hozzátette, sokat dolgoznak azért, hogy a terület még inkább a régi fényében tündököljön, több pályázat szolgálja a csatorna és a környezetének szebbé tételét.

Sós Imre kiemelte, az indulóknak több mint húsz játékos, könnyed feladatot kell teljesíteniük a túra során.

– A versenyt exkluzív szabadidősportnak is szánjuk, amelynek részeként a három várost ugyancsak szeretnénk minél jobban bemutatni – ecsetelte. – Az érintett helységek a vízről egyébként is különleges látványt nyújtanak. A kihíváson négyfős csapatok indulhatnak, és a formációk tagjai közül legalább egyiküknek a szebbik nemhez kell tartoznia. Nem kizárt, hogy lesz olyan csapat, amelyet csak hölgyek alkotnak.

Sós Imre kitért arra, hogy néhány évvel ezelőtt Foltán László olimpiai bajnok kenusunk úgy fogalmazott, ilyen jellegű rendezvény sehol nincs az országban.

– Ezt az egyediséget szeretnénk a jövőben is megtartani, és még sokrétűbbé tenni a versenyt – tette hozzá Sós Imre. – Érdeklődés egyébként a megye mellett az ország számos helyéről, Mosonmagyaróvárról, Makóról, a fővárosból és Bajáról is van.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában