bírósági tárgyalás

2018.06.20. 12:45

Újabb részletek derültek ki a mezőkeres gyilkossággal kapcsolatban

Folytatódott szerdán két tanú – egy egykori mezőkeres dolgozó és egy volt bűntárs – meghallgatásával a Gyulai Törvényszéken a mezőkeres gyilkosság ügyének tárgyalása. Egyelőre nem született ítélet, szeptember közepén várható.

Licska Balázs

A vádirati tényállás szerint a most 51 éves orosházi-csorvási férfi, Zs. R. 1997. január 1-jén kirabolta Békéscsabán a Mezőker raktárát. A raktárvezetőtől követelte a páncélszekrényben lévő pénzt. B. B. azonban ellenállást tanúsított, ezért a vádlott többször is meglőtte, a sértett pedig életét vesztette. Közel 2,5 millió forintot zsákmányolt Zs. R., aki ellen nyereségvágyból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat – a történtek után két évtizeddel.

Hírportálunk korábban beszámolt a hétfői tárgyalásról, ahol elhangzott, hogy Zs. R. akkoriban több bűncselekményt is F. S.-sel és Sz. Sz.-szel közösen követett el, és közösen csinálták volna meg a mezőkeres balhét is – végül Zs. R. egyedül maradt. F. S. egy mezőkeres dolgozótól, G. S.-től hallott arról, hogy a raktáráruházban készpénzt is tárolnak. Ezért szerdán a Gyulai Törvényszéken az ügyben tanúként hallgatták meg, hallgatták volna meg G. S.-t, F. S.-t és Sz. Sz.-t.

F. S. nem jelent meg. Azzal mentette ki magát, hogy lerobbant a cseh-szlovák határon.

A vádlottat, Zs. R.-t akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhetik a mezőkeres gyilkosságért. /Fotó: Lehoczky Péter/

Sz. Sz. viszont ott volt. Elmondta, hogy a vádlottal 1992 körül ismerkedett meg, barátok voltak. Nem rejtette véka alá, hogy bűnözésből, betörésekből élt akkoriban, és hogy voltak olyan bűncselekmények, amiket F. S.-sel és Zs. R.-rel közösen követett el. Volt egy rejtekhely, egy melléképület F. S.-nél, onnan indultak rendszeresen. 1996 végén került szóba, hogy ki kellene rabolni a Mezőkert: egyszer biztos, de lehet, többször is feltérképezték a terepet a garázssornál.

Úgy volt, hogy majd F. S. figyel, ő pedig a vádlottal együtt rabol – hogy pontosan hogyan, arra nem emlékezett, de szóba került, hogy lesz talán fegyver is. Az is téma volt, hogy a balhét 1997. január 1-jén kellene megcsinálni, mert akkor csak egy ember van az áruházban. Sz. Sz. 1996. december 31-én, szilveszterkor viszont italozott és nem igazán hajlott arra, hogy másnap legyen a rablás. Mint mondta, úgy hozta az élet, hogy inkább a bulizást választotta.

 

Később F. S. és a vádlott, Zs. R. is elmondta neki, hogy a vádlott követte el a bűncselekményt. Sz. Sz. nem kérdezősködött, nem akart róla témázni, de hallotta, hogy Zs. R. elhagyta a maszkot, a sapkát, és hogy – szó szerint – nem úgy sült el a dolog, ahogy tervezték. A részletekkel nem volt tisztában, ezért annyit mondott csak, hogy úgy hallotta: a sértett, B. B. védekezése, ellenállása során nekiment Zs. R.-nek, aki ezért lelőtte.

Egy érdekes dolgot is megemlített Sz. Sz. Amikor évekkel ezelőtt F. S.-sel együtt voltak a rács mögött, akkor F. S. említette neki, hogy mindent elmond a hatóságoknak a mezőkeres gyilkosságról, Zs. R.-ről, hátha kedvezőbb ítéletet, kevesebb büntetést kap. De hogy tényleg beszélt-e F. S., Sz. Sz. nem tudta megmondani. Sz. Sz. egyébként Zs. R.-t – ahogy fogalmazott, bármilyen furán hangzik, és hogy mennyi hülyeséget csináltak együtt – jó, ugyanakkor határozott embernek nevezte.

Tudhatták, hogy van pénz az irodában

A volt mezőkeres dolgozó, G. S. azt mondta: pontosan nem tudta, hogy mekkora, csak azt, hogy van készpénzforgalom a cégnél, és hogy van egy páncélszekrény, ahol a pénz lapul. Akkoriban készpénzben fizették ki a kft. munkatársait az irodában. F. S.-t gyerekkorából ismerte, volt, hogy segített neki is a maszek munkái során, és volt, hogy F. S. elkísérte őt a Mezőkerhez. F. S.-nek tehát volt lehetősége ott szétnézni, információkat szerezni arról, hogy hol van a pénz.

– Megrázott mindenkit a rablógyilkosság – folytatta G. S. A raktárvezetőt, B. B.-t felelősségteljes embernek nevezte, aki akkor volt nyugodt, ha rendben látta a dolgokat. B. B. egyébként a banán érlelése miatt ment be 1997. január 1-jén is a céghez.

A történtek után nem merült fel G. S.-ben, hogy esetleg F. S.-hez vagy valamelyik ismerőséhez köthető a bűncselekmény. Azt mondta, hogy később minden mezőkeres dolgozóban ott volt a félsz, és ezért voltak is biztonsági intézkedések a tudomása szerint, például a készpénzforgalmat minimalizálták.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában