darázscsípés

2018.06.11. 13:57

Gyerekekre támadtak a darazsak Mezőberényben

A mezőberényi liget közepén található színpad villanyóra szekrényében fészkeltek azok a darazsak, amelyek az elmúlt napokban több embert, elsősorban gyerekeket támadtak meg. A parkot vasárnap átmenetileg lezárták, de miután a rovarok irtásával megbízott békési cég hétfőn reggel elvégezte a védekezést, délelőttől már újra látogatható a liget.

Papp Gábor

Miután a férjem a liget gondnoka, mi itt is lakunk, és a másfél éves kisfiunkkal minden este kijövünk sétálni a kis játékmotorjával – emlékezett vissza az előzményekre az édesanya. – Egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy a kisfiunk nagyon sír. Odaszaladtam hozzá, ekkor legalább tíz darázs hemzsegett körülötte. Gyorsan arrébb húztam, de ekkorra három rovar már összemarta. Elláttam a sebeket, és mint kiderült, szerencsére nem allergiás a csípésekre.

Az anyuka elmondta, másnap arra lettek figyelmesek, hogy valaki nagyon kiabál a színpad környékén, akkor egy felnőttet, vagy fiatal felnőttet támadtak meg a darazsak, majd már a hétvégén egy 2-3 éves gyermeket martak meg. A hölgy már előkészítette a fenistilt, hogy a gyógyszerrel azonnal segíthessen, ha a ragadozó rovarok újra hallatnak magukról.

Fotók: Imre György

– Mi néhány nap alatt erről a három esetről tudunk, de több darázscsípés is lehetett, hiszen nem vagyunk itt 24 órában – tette hozzá. Az édesanyától megtudtuk, hogy a férje vasárnap értesítette a történtekről Siklósi István polgármestert, aki azonnal a liget átmeneti lezárása, és szakemberek segítségül hívása mellett határozott.

– Ebben az esetben ez volt a legésszerűbb döntés, hiszen a darázs csípése egyrészt rendkívül fájdalmas, másrészt, s ez még nagyobb probléma, sokan allergiásak rá. Éppen ezért minél előbb meg kellett kezdeni a védekezést – nyilatkozta lapunknak a rovarok irtását végző a békési székhelyű Békés Pesticid Kft. ügyvezető igazgatója, Varga Péter.

A szakember kérdésünkre kiemelte, általában azt szokták mondani, hogy ha érik a szőlő, akkor csíp a darázs.

Varga Péter hétfőn elvégezte a védekezést, a darazsak irtását a villanyóra szekrénynél is.

– A rovarok berényi támadása jóval megelőzte ezt az időszakot, aminek több oka is lehet – tette hozzá. – Előfordulhat, hogy túlszaporodtak, és már nem férnek a fészekbe. Azok a darazsak, amelyek kirekesztetté váltak, kint éjszakáznak, a stressz miatt agresszívan, ingerlékenyebben viselkedhettek. Persze az sem kizárt, hogy egyszerűen csak egy szokásosnál agresszívabb családdal volt dolgunk. Varga Péter elárulta, hogy a ligeti főépületben, az úgynevezett Madarak házának tetején is több helyen éltek darazsak, de a támadásért nem azok tehetőek felelőssé. Ennek ellenére természetesen azokat az élőhelyeket is „lekezelték”. A gyerekeket és a felnőttet annak a rovarcsaládnak a tagjai csípték meg, amelyek a ligeti színpadnál található villanyóra szekrényben élnek, éltek.

A szakember elárulta, hogy volt már hasonló esetük másutt is, de 18, a hivatásban eltöltött év tapasztalatait összegezve kifejtette, még soha nem kezdődött el olyan hamar a darázsszezon, mint idén.

– Már áprilisban is naponta legalább négyen hívtak minket – fogalmazott. – Az emberek is érzékenyebbek a darazsakra, és ha látják ki-be repkedni a rovarokat, igyekeznek elejét venni annak, hogy a nyárra nagyobb baj legyen. A fészkek nagysága is sokkal nagyobb, mint ilyenkor szokásos, általában három hónappal később szokták a mostani méretüket elérni. A legtöbbször az anyakirálynő telel át, de az induló fészkek nagyságát látva nem tartom kizárnak, hogy most talán a dolgozók egyrésze is átélte a hideg évszakot. Egy királynőtől pedig 3000-5000 egyedszámú fészek is kifejlődhet.

Még a légyfogóról is leszedik a legyet

A magánházak és intézmények esetében érdemes gyanút fogni, ha az épület tetőszerkezeténél ki-be járkálnak a darazsak. Ezek a ragadozó rovarok egyébként is erősen urbanizálódtak az elmúlt évtizedekben, még a légyfogó papírról is képesek leszedni a legyeket, s gipszkartonban, tőzegben, üveggyapotban egyaránt megtelepednek. Tömegük eléri a kritikus mennyiséget, amikor egy barna folt jelenik meg a plafonon.

Varga Péter elmondta, hogy a mezőberényi liget villanyóra szekrényét úgynevezett porozós módszerrel kezelték, mivel az áram miatt nedves anyagot nem használhattak. A központi épület tetőszerkezeténél pedig kontakt szereket használtak. Melegvérűekre egyébként ezek egyike sem mérgező.

A cég kifejlesztett egy speciális anyagot, ami nem bosszantja fel a darazsakat, így irtás közben nem támadnak a munkatársaikra.

Előzmény:

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában