ünnepélyes átadó

2018.04.06. 19:51

Speciálisan átalakított mikrobusz segíti a fogyatékkal élőket

Ünnepélyes keretek közt adták át pénteken azt a kilencszemélyes speciálisan átalakított mikrobuszt, amelyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kilenc és félmillió forintos támogatásából vásárolt a Mozgáskorlátozottak Békés Megyei Egyesülete.

Busi Ottó

Az egyesület óvodásainak műsora után Kovács Ágnes, az egyesület elnöke, illetve a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke, beszédében elmondta, a hozzájuk forduló embereknek akár egy egész életen át tartó segítséget tudnak biztosítani.

– Bármilyen fogyatékossággal érintett ember számára ott vagyunk – emelte ki az elnök. Nánási Tamás, a Magyar Nemzeti Bank vezető kommunikációs szakértője hangsúlyozta, évente 2,6 milliárd forintot fordítanak a hátrányos helyzetben lévők, és a fogyatékossággal élők élethelyzetének segítésére, örömmel támogatták az egyesület pályázatát is.

Szarvas Péter polgármester (jobbról) is megtekintette az akadálymentes járművet. A szerző felvétele

Szarvas Péter, a megyeszékhely polgármestere elmondta, az önkormányzati épület gondos kezekbe került, jó döntést hoztak mikor az egyesületnek adták, a falak közt ugyanis országosan elismert színvonalú munka folyik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában