Természetjárás

2018.02.20. 11:30

Szemtanúi lehetnek a színek és a formák örök változásának

Vannak emberek, akiket testi korlátaik nemhogy hátráltatnák céljaik megvalósításában, hanem éppen ellenkezőleg, egyre nagyobb vágyat éreznek a lehetetlen elérésére.

Nagy-Laczkó Viktória

Benkő Gabriella Emese is ezek közé tartozik: gyermekkorától meglévő, még felnőttkori csípő­műtétet is eredményező mozgásszervi betegsége sem akadályozta meg abban, hogy évente átlagosan háromszáz kilométert gyalogoljon és négyezer kilométert biciklizzen. A gyulai hölggyel a kezdetekről, a túrázásról és a geocachingról is beszélgettünk.

– A megtett távolságok sokunk számára elképesztő mennyiségnek tűnhetnek. Hogyan, miből adódik össze ez a sok kilométer?

– Bár gyermekkoromból ered a mozgás szeretete, hiszen szüleimmel rengeteget túráztunk Magyarországon és Romániában egyaránt, sokáig nem hódoltam a természetjárásnak. Felnőtt fejjel szántam rá magam a hegyek meghódítására. Az első túra, amin részt vettem, napra pontosan tíz éve volt; összesen 24 kilométert tettünk meg gyalog, 1200 méter szintkülönbséggel. Mondhatni azóta sem tudok „leállni”, nincs olyan hétvége, hogy ne menjek valamerre kerékpárral vagy gyalog. Turistaberkekben azt szokták mondani, ha az első alkalommal nem riadsz meg, nagy valószínűséggel rákapsz a túrázás nyújtotta szabadság ízére. Szerintem kicsit megszállottá is teszi az embert. Így rengeteg helyre eljutottam már, bejártam Magyarország szinte összes hegyét, többször meghódítottam a Bihar három legmagasabb csúcsait, több megyét körbetekertem, ahogy a legnagyobb tavainkat is, de kiemelhetném az Országos Kékkört is, melynek féltávját csináltam meg.

– Mindezt a teljesítményt egyedül vagy társakkal érte el?

– Egyesületi tagokkal vagy a párommal szoktam túrázni. A Csabai Bihargók Turista Egyesület tagja vagyok idestova tíz éve. Hihetetlen jó csapat a miénk, és számtalan előnye van annak, ha az ember egyesülettel járja a természetet. A fantasztikus társaság, a szervezettség, a biztonságérzet egyaránt ezek közé tartozik, de többek között az is, hogy nagyon alacsony áron ki lehet hozni egy-egy hétvégét, az útiköltség soha nem haladja meg a pár ezer forintot.

– Mi a helyzet a felszereléssel?­

– Nem voltam gazdag, amikor csatlakoztam a csapathoz: elváltam, sokáig egyedül neveltem a gyermekeimet. Az első említett túrára egyáltalán nem voltam felkészülve, és a felszerelésem is elég gyér volt. Aztán szép lassan felfejlesztettem magam, apránként szereztem be a szükséges eszközöket. Ezzel szinte mindannyian így vagyunk a bihargóknál. Nem szabad ezen görcsölni, bele kell vágni, a többi kialakul. Senki sem születik túrázónak, idővel válunk azzá.

– A bihargókkal – nevéből adódóan – elsősorban Romániába járnak túrázni. Ennyi idő elteltével sem lett egyhangú a szomszédban található táj?

– Szerintem nem lehet megunni a bihari hegyek nyújtotta látványt. Minden évszakban más és más fogad bennünket, a színek és a formák örök változásának lehetünk szemtanúi a természetben. Sokszor járunk ki ugyanarra a helyre, de szüntelenül új dolgokat látunk: vagy az időjárás vagy a társaság vagy a körülmények változnak. S egyetlen olyan alkalmat se tudnék mondani, ami ne lett volna jó. Nincs is annál szebb, mikor hasalva fotózod a hegyoldalban nyíló színpompás virágokat.

– Mit köszönhet a túrázásnak­?

– Célt adott az életemnek, s azt a plusz érzést, ami ahhoz kellett, hogy feszegessem a határaim. A csípőficam miatt úgymond hátránnyal indultam az életben, több súlyos műtéten is átestem, de megtanultam, hogy nincs lehetetlen, minden csak elhatározás kérdése. A létezés egyik értelme, hogy megvalósítsuk a terveinket. Mindenkinek szüksége van önmegvalósításra ahhoz, hogy jól érezze magát. Emellett megnyugvást is jelent számomra, s rengeteg erőt ad a monoton munkavégzés mellett. S nem utolsósorban a páromat is a túrázásnak köszönhetem, akit a bihargók között ismertem meg.

– Mindenhová együtt mennek?

– Természetesen. Ő inkább kerékpáros, míg én gyalogos turista vagyok, de egymást segítjük és motiváljuk az újabb célok elérésében. Mostanában például rászoktunk a geo­cachingra, ami egy nagyon érdekes játék. A mechanizmusa a kincskeresésre hasonlít: úgynevezett geoládákat rejtenek el a játékosok különböző földrajzi, történelmi, kulturális szempontból érdekesnek vélt helyszín, s ezeket kell megkeresni GPS vevőkészülék segítségével. Azt szeretem benne a legjobban, hogy olyan helyekre visznek el a ládában található további­ koordináták, ahová egyébként sosem jutnánk el.

Névjegy:

Benkő Gabriella Emese Gyulán született 1962. 12. 20-án. Álta­lános iskolai tanulmányait követően a szegedi Fodor József Élelmiszeripari­ Szakgimnázium és Szakközépiskolában végzett hús- és baromfiipari­ szaktechnikusként. Első és egyetlen munkahelye a Gyulahús (egykoron Gyulai Húskombinát), ahol húsipari technikusként tevékenykedik. Szabadidejében bronzjelvényes ­túravezetőként túrákat is vezet, amatőr növény- és állathatározással foglalkozik, sőt, mostanában a gombászás iránt is érdeklődik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában