sajtótájékoztató

2018.02.23. 16:18

Értékelték a csütörtöki békéscsabai közgyűlést

Szarvas Péter polgármester, a Fidesz-frakció (Hanó Miklós, dr. Ferenczi Attila, Herczeg Tamás) és az MSZP (Miklós Attila, Fülöp Csaba) pénteken sajtótájékoztatókon értékelték a csütörtöki békéscsabai közgyűlést.

L. B.

– Kiugró év elé néz a város, óriási léptékben, 27,3 milliárd forintból valósulnak meg fejlesztések – fogalmazott Szarvas Péter, aki szerint a büdzsé megfelel a jogszabályoknak és a békéscsabaiak elvárásainak is, hogy legyen változatos élet, legyenek intézmények, fejlesztések. A kötelező bérfejlesztésre, ami 430 millió forintos plusz terhet jelent, megvan a szükséges fedezet. A kötelezőkön túl önként vállalt feladatokra 1,3 milliárd forintot szánnak. Kiemelte: az Árpád fürdő fejlesztése is megkezdődik. Az Arany János kollégiumnál történt fakivágások után szakember készít tervet a terület rendezésére.

– Nem a vágyak, hanem az óvatosság és a stabilitás költségvetése született meg, megközelítették a falat, amit nem kellene áttörni – jelezték a Fidesz-frakciónál. A kormány támogatásával jelentős fejlesztések valósulnak meg. Önként vállalt feladatokra komoly összeget szánnak, ezek teszik a várost várossá. Kiemelték: nem tervezték a lakosság terheinek növelését, bővítését, és köszönetet mondtak a fegyelmezett adófizető vállalkozásoknak. Mivel a magyar állam feladatokat finanszíroz, érdemes lesz áttekinteni a jelenlegi szerkezetet. Herczeg Tamás felajánlotta tiszteletdíját, hogy több szociális területet segítsen.

Az MSZP szerint az idei a megszorítások és a kínlódás, a realitás költségvetése. Az önként vállalt feladatok terén a város 200 millió forinttal visszalépett, nem jut idén annyi sportra, kultúrára, mint tavaly. Igenis van hiány a büdzsében, 2,1 milliárd forint, hiszen több dolgot hitelből fedeznek. Úgy vélik: a fejlesztések kellenek, de gondolni kell azok későbbi fenntartására is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában