Mozgás Éjszakája

2024.06.17. 10:34

Számos sportágat próbálhattak ki Szarvason

Több százan próbálták ki magukat egy-egy sportágban, a néptánctól a jógáig Szarvason, a Várkert rendezvénytéren, azaz a Kacsa-tó környékén péntek estétől szombat hajnalig, a Mozgás Éjszakája keretében. Az ingyenes rendezvényen résztvevők között voltak a sportegyesületek, a civil szervezetek tagjai, és érkeztek szarvasiak mellett más településekről is – ismertette Krivik Viktor programszervező, a szarvasi polgármesteri hivatal szakembere.

Licska Balázs

Krivik Viktor programszervező elmondta, minden résztvevő rajtszámot kapott, és a rajtszámával bekerült egy sorsolási dobozba. Az, aki több sportágat próbált ki, nagyobb eséllyel nyerhette meg a kisorsolt két kerékpár egyikét. A szarvasi polgármesteri hivatal szakembere hozzátette, hogy minden résztvevő oklevéllel, kis ajándékkal térhetett haza, és frissítővel vártak mindenkit, sőt meleg étellel fogadták a 10 kilométeres kerékpár- és az 5 kilométeres gyalogtúra teljesítőit, a többi sportágról érkezőket. 

mozgás éjszakája, tessedik táncegyüttes, program
Péntek estétől szombat hajnalig tartott Szarvason a Mozgás Éjszakája, a Tessedik Táncegyüttes nyitotta a programot. Fotó: Szarvas

A Tessedik Táncegyüttes nyitotta meg a programot, majd volt lehetőség aerobikra, kerékpár- és gyalogtúrára, futásra. A teqball-asztalnál a szarvasi futballisták mutatták be a sportágat, közben volt trambulin, zumba és kangoo-aerobik is. A street workout ugyancsak bemutatkozott, ezt a szabadtéri kondiparkokban lehet űzni. A rendezvényen megjelentek a harcművészetek, a birkózás, a cselgáncs, a Honvédelmi Sportközpont révén a lézerlövészet. A kajakosok, kenusok ergométeres evezéssel várták a kíváncsiakat. A sárkányhajózás világába is betekintést engedett az esemény. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában