Súlyos bűncselekmény

2024.07.10. 15:01

Beteg, idős férfit raboltak ki suhancok Orosházán

Csoportosan, a bűncselekmény elhárítására idős kora miatt korlátozottan képes férfi sérelmére elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 19 éves és egy 15 éves orosházi, valamint egy 14 éves, tarhosi fiú ellen. Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a 19 éves terheltet beismerése esetén is végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje.

Nyemcsok László

A vádirat szerint a 19 éves fiú ismerőse volt a cselekmény elkövetésekor 77. életévét betöltött, gyenge fizikumú férfinak, mivel az édesapja szomszédságában lakott. A sértett a cselekmény elkövetésekor is fennálló, krónikus betegségei, valamint az életkora miatt a bűncselekmény elhárítására korlátozottan volt képes.

bűncselekmény, idős férfi ellen, mobil
A 19 éves fiú első körben a mobiltelefonját akarta eladni az idős férfinak, de utóbbi nem akarta megvenni azt.  Illusztráció: Shuttertstock

Vízzel teli palackot vitt azzal, hogy az üvegben pálinka van

A három fiú június 23-án, a délutáni órákban Orosházán, a legidősebb terhelt édesapjának házában tartózkodott. Itt a 19 éves fiú – mivel pénzre volt szüksége, ugyanis Székkutasra kívánt utazni a barátnőjéhez – kitalálta, hogy a mobiltelefonját a szomszédban lakó idős sértettnek eladja, mivel úgy gondolta,ő otthon pénzt tart magánál. Át is ment hozzá, és felajánlotta eladásra a kérdéses mobilt, azonban a sértett nem akarta megvenni. Ekkor a terhelt visszament édesapja lakóházába, majd – mivel az utazásához mindenképpen pénzt kívánt szerezni – megtöltött vízzel egy palackot, amit átvitt azzal, hogy az üvegben pálinka van. Ezt is eladásra kínálta, de a sértett ezt sem kívánta megvásárolni.

Az őt eltalált cserépdaraboktól vérzett a sértett feje

Ezt követően a három fiú elhatározta, hogy a sértett pénzét bűncselekmény útján szerzi meg. A konyhaablakon lévő szúnyoghálót szétvágták, majd – miután a kezükre ruhát tekertek – az ablaküveget kézzel betörték. A vádlottak által keltett zajra a sértett a szobából a konyhába ment, hogy megnézze, mi történt. Amikor meglátták a konyhában a sértettet, a kerítés mellett összerakott cseréphalomból cserépdarabokat vettek magukhoz, és az általuk betört konyhaablakon keresztül azokkal dobálták, miközben a pénzét követelték. Ezután a vádlottak a betört ablakon keresztül bemásztak a lakóház konyhájába, ahol dulakodni kezdtek a sértettel, akinek a feje ekkor már – mivel az egyik cserépdarab eltalálta – vérzett. Közben folyamatosan pénzt követeltek tőle.

A karóra és a készpénz nem került elő

Az ügyészség álláspontja szerint a dulakodáskor egyikőjük legalább egyszer, ököllel arcon ütötte a sértettet. A terheltek számbeli és erőfölénye, valamint az erőszak alkalmas volt arra, hogy annak az ellenállását kilátástalannak tegye. Magukhoz vették a sértett kézitáskáját, pénztárcáját, karóráját, majd távoztak az ingatlanból. A bántalmazás következtében az idős férfi 8 napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett. A nyomozóhatóság az eljárás során a 19 éves terhelt tartózkodási helyén a sértett kézitáskáját és pénztárcáját megtalálta, de a karóra és a készpénz nem került elő.

A 19 éves fiúra végrehajtandó börtönt indítványozott az ügyészség

A járási ügyészség a terheltek beismerése esetére mértékes indítványt is tartalmazó vádiratában elsődlegesen arra tett indítványt, hogy a bíróság a két idősebb terhelt letartóztatását az elsőfokú ügydöntő határozatának kihirdetéséig tartsa fenn.

Indítványt tett továbbá az ügyészség arra, hogy a bíróság a 19 éves terheltet beismerése esetén is végrehajtandó börtönbüntetésre ítélje, és határozott időre tiltsa el a közügyek gyakorlásától; a 15 éves fiúval szemben fiatalkorúak börtönében végrehajtandó szabadságvesztés-büntetést, míg a 14 éves fiúval szemben javítóintézeti nevelést rendeljen el. Emellett kötelezze őket a nyomozás során felmerült, 540 ezer forintot kitevő bűnügyi költség megfizetésére.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában