Kilépett a csevegőből

2024.09.27. 15:44

Nem küldött semmit, és a pénzt sem utalta vissza a füzesgyarmati nő

Telefont, játékkonzolt árult egy Békés vármegyei nő az interneten. Miután utaltak neki, nem küldte el az árut, és megszakította a kapcsolatot a vevőkkel. A Mátrix Projekt keretében vádemelést javasol ellene a rendőrség.

Nyemcsok László

Fotó: Shutterstock

Álnéven adott fel internetes hirdetéseket egy füzesgyarmati nő. Telefonokat, játékkonzolokat kínált, és előre utalást kért. Volt, akitől a vételár felét előlegként, másoktól a teljes összeget, de senkinek nem küldött semmit.

Az Orosházi Rendőrkapitányságra tavaly ősszel tett bejelentést egy nő, hogy telefont vett, az ár felét, 20 ezer forintot elutalta, de a készüléket nem kapta meg. Többször érdeklődött, hogy úton van-e már, de a végén nem, hogy csomag, de válasz sem érkezett, a hirdető ugyanis kilépett a kettejük csevegőcsoportjából.

A Mátrix Projektben az ilyen és ehhez hasonló internetes csalások felderítésén dolgozó rendőrök hamar kiderítették, ki csaphatta be, és kiszélesítették a nyomozást. Ennek az lett az eredménye, hogy az orosházi nő mellett országszerte vannak károsultak, vele együtt tizenketten próbáltak meg ugyanettől a hirdetőtől vásárolni. Egy férfi játékkonzolt, a többiek telefont. Senkinek nem küldött semmit, és a pénzt sem utalta vissza.

Deményné Tűri Zsanett, a Békés vármegyei rendőrség sajtóreferense elmondta, a nőt csalással gyanúsítják, vádemelést javasol ellene a rendőrség, és az eljárás iratait megküldték az ügyészségre.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában