Börtönben is jártak

2024.06.21. 13:19

Riadót fújtak a rendészetis diákoknak Békéscsabán, akik lőhettek is

Lövészet, riadók és intézkedéstaktikai képzés is színesítette azt a háromnapos tábort, amit a Békéscsabai Szakképzési Centrum és a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság közösen szervezett rendészeti szakos diákoknak Békéscsabán.

Nyemcsok László

Emléklapot kaptak, ami igazolta, hogy sikeresen teljesítették a gyakorlatokat

Forrás: Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szombati Andrea, a Békés vármegyei rendőrség sajtószóvivője elmondta, a Nemes Tihamér Technikum és Kollégium, valamint a Szent-Györgyi Albert Technikum és Kollégium 11. osztályos rendészeti szakos tanulói vettek részt azon a háromnapos táborozáson, amelyet már hagyományosan szerveznek meg a nyár első felében.

– A program célja, hogy a diákok jól érezzék magukat, emellett hasznos ismereteket szerezzenek a rendvédelemről – hangsúlyozta Szombati Andrea. – Az elméleti és gyakorlati foglalkozások között volt intézkedéstaktai képzés, lövészet, fizikai állóképesség-felmérés, de a rádióforgalmazás rejtelmeibe is betekintést nyerhettek a résztvevők. A táborozóknak arra is lehetőségük nyílt, hogy ellátogassanak Gyulára, a Békés Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetbe.

Az előadások között szerepelt többek között a drogprevencióval, az iskolai erőszakkal és az online tér veszélyeivel kapcsolatos tájékoztató is. A tábort színesítette, hogy a diákoknak mindkét nap egy vidám csapatépítő bográcsozás után éjszakai őrszolgálatot kellett adniuk 22 óra és 6 óra között. Két különböző napon riadó is volt, az egyik éjjel 1 óra 30 perckor, a második hajnali 3 órakor.

Az ezekhez kapcsolódó feladatokban, ha álmosan is, de nagyon lelkesen, örömmel vettek részt a fiatalok. A zárórendezvényen minden diák emléklapot kapott, ami igazolta, hogy a sikeresen teljesítette a gyakorlatokat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában