Vádirat

2024.05.27. 11:45

Az utas első négy foga bánta, hogy a sofőr ittasan vezetett

Maradandó fogyatékosságot eredményező, ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás kiszabására tett indítványt egy 29 éves, büntetlen előéletű, mezőhegyesi férfival szemben, aki ittasan okozott közlekedési balesetet.

dr. Nagy Szilvia

A gyanú szerint ittas volt a sofőr

Forrás: Illusztráció: Shutterstock

A Békés Vármegyei Főügyészségen elmondták, hogy a férfi tavaly szeptember 1-jén, az esti órákban mezőhegyesi otthonában két üveg sört és három centiliter tömény szeszesitalt fogyasztott el, majd 23 óra körül tehergépkocsijával Kunágotára ment egy barátjával, aki vállalta, hogy vezet. A kunágotai falunapon a terhelt találkozott egy ismerősével, a későbbi sértettel, akivel beszélgetni kezdtek, majd éjfél körül elhatározták, mennek egy kört a gépkocsival. A járművet a tulajdonos vezette, míg a sértett a jobb első ülésen ült, a biztonsági övet nem használta. Kunágota belterületén, a Rákóczi utcában mintegy 70 kilométer/órás sebességgel haladtak, amikor a terhelt ittassága miatt későn vette észre az egyenes vonalvezetésű úton vele azonos irányba menetrend szerint közlekedő autóbuszt. A járművét balra kormányozta, hogy az ütközést elkerülje, ám ennek ellenére hátulról a tehergépkocsija jobb elejével nekiütközött az autóbusz bal hátsó részének.

A Békés Vármegyei Főügyészségen elmondták, a baleset következtében a terhelt utasának négy metszőfoga kitört, illetve letört, emellett hámsérüléseket is szenvedett. A négy metszőfog elvesztése maradandó fogyatékosságnak minősül. Az autóbuszon egy utas volt, ő, a sofőr és a terhelt nem sérült meg. A terhelttel szemben a rendőrök a helyszínen intézkedtek, alkoholteszteres ellenőrzést alkalmaztak, majd – miután a műszer alkoholfogyasztást jelzett – előállították a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságra. A kétszeres légalkohol-mintavétel során kiderült; a járművezetés alatt a férfi közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt állt.

A terhelt a cselekményével megszegte a KRESZ-ben foglaltakat, amely szerint járművet az vezethet, akinek a szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában