Avatás

2024.06.17. 19:56

Iskolakertjükben szorgoskodnak a tótkomlósi szlovák iskola diákjai - galériával, videóval

Tótkomlóson példás összefogásnak köszönhetően a szlovák iskola diákjai az oktatási intézmény szomszédságában lévő iskolakertben sajátítják el a kertművelés alapjait. Hétfőn fel is avatták a szépen gondozott kertet egy ünnepség keretében. Ma az iskolakertek – világszerte és hazánkban is – egyre népszerűbbek. Az iskolakertekről úgy gondolkodunk, mint a fenntarthatóságra nevelés, környezeti nevelés egyik leghatékonyabb helyszínéről és eszközéről. Erről az ünnepségen részt vevők személyesen is meggyőződhettek.

Csete Ilona

Az országosan meghirdetett Iskolakerti Alapozó Program V. ütemében nyert a Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda. Kezdő kategóriában indult, iskolakertjüket az idén tavasszal alakították ki. A hétfői avató ünnepségükön Bajczer Jánosné igazgató elöljáróban arról a példás összefogásról beszélt, aminek köszönhetően létrejöhetett iskolakertjük. A szomszédos telket az evangélikus egyházközség ajánlotta fel és azt az iskola céljait szolgáló Szlovák Nemzetiségi Műveltségért Alapítvány kapta meg. Nagy volt az öröm, amikor megtudták, hogy nyertek.

iskolakertek
Diákok kalauzolták a vendégeket és társaikat az iskolakertben. A szerző felvétele

– A gyerekek lelkesen láttak munkához. És külön öröm, hogy megmutathatjuk magunkat, igazi kezdő iskolaként. Lelkesedéssel, odaadással igyekszünk dolgozni. Az első hetek tapasztalatai nagyon jók, bízunk abban, hogy a folytatás is ilyen lesz –  mondta az igazgató és köszönetet mondott a fenntartó Országos Szlovák Önkormányzatnak, hogy támogatta őket abban, hogy részt vegyenek a pályázaton és az oktató-nevelő munkába ezt a gyakorlati oktatást bevonják.

Lászik Mihály, az oktatási bizottság elnöke a saját, személyes tapasztalatait is megosztotta ezután a  hallgatósággal, kiemelve, hogy a komlósi szlovák iskolában valóban sokszínű tevékenységet végeznek a tanárok és a diákok is.

Keszthelyi Nikoletta, az Energiaügyi Minisztérium környezetvédelemért felelős helyettes államtitkára is Tótkomlósra látogatott. Elmondta, nagyon nagy volt a túljelentkezés a programban, ami 2019 óta sikeres.  Most, az ötödik ütemben 25 óvodát és 25 általános iskolát támogattak abban, hogy kertet alakítsanak ki. Beszélt arról is, hogy a kormány kiemelt hangsúlyt fektet a minél fiatalabb korban megkezdett szemléletformálást segítő programokra. Az Országos Iskolakert-fejlesztési Program hozzájárul ahhoz, hogy a résztvevő óvodások és iskolások megtanulják környezetük helyes, tudatos használatát és a természet szeretete, a tudásátadás, a helyi környezetvédelmi értékek iránti elköteleződés, valamint a környezettudatosság beépüljön a felnövekvő generációk életébe. Kiemelte, milyen fontos a pedagógusok hozzáállása és megköszönte az Iskolakertekért Alapítványnak, mint a program szakmai lebonyolító szervezetének az előző 4 ütem tapasztalataira támaszkodó segítő tevékenységét.

 

Az ünnepségen az iskola tanulói bemutatkoztak zenés, táncos műsorukkal, majd átsétáltak a kertbe, a szalagátvágás után pedig a diákok kalauzolták az érdeklődőket a helyszínen. Elmesélték, mi mindent ültettek, milyen elképzeléseik vannak a még szabad területen. A kis fűszerkertjükre is büszkék, ahogy a szépen cseperedő konyhakerti növényeikre.

A komlósiakat meglátogató Pauliczki Nóra, az Iskolakertekért Alapítvány munkatársa meglepte a gyerekeket. Hozott magával édesköményt. Miközben mesélt a növényről, elárulta, azt a csabrendeki iskolások kertjéből hozta magával.

A komlósiaknak kedden is lesz dolguk a kertben: az elballagó nyolcadikosok (elsőként) emlékfát ültethetnek el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában