Bántalmazás

2023.11.22. 11:47

Féltékenységből fejbe is rúgott az okányi vádlott egy másik férfit

Súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség egy 41 éves, büntetlen előéletű, okányi férfi ellen, aki féltékenységből bántalmazott egy másik férfit.

Nyemcsok László

Féltékeny volt a párjára.

Forrás: Shutterstock illuszráció

Az ügyészség vádiratában próbaidőre felfüggesztett börtön kiszabására tett indítványt. A sértett részére okozott 30 ezer forintos kárt, és a nyomozás során felmerült, közel 55 ezer forintos bűnügyi költséget is a vádlottnak kell majd megfizetnie az ügyészség indítványa szerint.

A vádirat alapján a férfi tavaly, szeptember 10-én, a késő esti órákban Okányban, a Kossuth utcai buszmegálló mellett féltékenységből belekötött, és konfliktust kezdeményezett egy erősen ittas állapotban lévő férfival szemben, akit a vitatkozás során – miközben a sértett elfordult –, egy alkalommal tarkón ütött. A terhelt ütésétől a sértett elvesztette egyensúlyát, és a földre esett.

A földön fekvő sértettet a vádlott legalább egy alkalommal, közepes erővel, ököllel fejen ütötte, majd egyszer fejbe is rúgta. A sértett ezt követően a buszmegállóban próbált a padra leülni, és telefonon segítséget kérni a mentőktől, azonban a terhelt kivette kezéből a mobiltelefonját, és azt földhöz vágta. A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket, többszörös arccsonttörést szenvedett, telefonjának megrongálásával pedig 30 ezer forintos kár érte.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában