Életveszélybe sodorhatják magukat a biciklisek

2023.10.23. 19:45

Nőtt a kerékpáros-balesetek száma Békésben, egymással is ütköznek

Több olyan baleset is történt a közelmúltban Békésben, melyben biciklisek ütköztek egymással, elestek, es egyikük vagy mindketten megsérültek. Vármegyénkben idén augusztus végéig 291 baleset történt. Tavaly ugyanebben az időszakban ez a szám 296 volt, tehát ezen a téren tapasztalható némi csökkenés. A kerékpárosok által okozott balesetek számába azonban éppen ellenkező a helyzet. Míg 2022-ben 49, addig idén 54 balesetet okoztak biciklisek nyolc hónap alatt.

Nyemcsok László

Szeptember végén a Bartók Béla út és a Vozárik utca kereszteződésében ment egymásba két biciklis

Forrás: Békés vármegyei főkapitányság

Szombati Andrea, a vármegyei főkapitányság sajtószóvivője hangsúlyozta, jellemzően elsőbbségadás elmulasztása miatt történtek ezek a szerencsétlenségek. Emellett előfordul, hogy kerékpárúton ütköznek össze kerékpárosok. Egymásnak szemből érkeznek, nem tartanak kellőképpen jobbra, így összeakadnak a biciklik, a rajtuk ülők elveszítik az egyensúlyukat.

Többször nagyobb a baj, mint elsőre látszott

– Ugyanez történik akkor is, ha az egyik kerékpáros előzi a másikat, de nem megfelelő oldaltávolsággal akar elmenni mellette, és összeérnek a járművek, összeakadnak a kormányok – hangsúlyozta Szombati Andrea. – Vannak esetek, amikor mindezeknek súlyos a következménye, csonttörést szenved a sérült. Arra is többször volt példa, hogy ezt közvetlenül a baleset után nem is érzi az ember, csak később lesznek fájdalmai. Jelentkezik orvosi ellátásra, és akkor derül ki, hogy megsérült. Ilyen utólagosan bejelentett baleseteknél a felelősség kérdésének tisztázásakor problémát jelent, hogy az érintettek beszéltek ugyan egymással, de miután egyikük sem panaszkodott sérülésre, fájdalomra, elhagyták a helyszínt anélkül, hogy megadták volna egymásnak a nevüket, elérhetőségüket.

A szóvivő kitért arra, személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél kötelező értesíteni a rendőrséget. Ha nem sérült meg senki, akkor nem, de fontos, hogy a balesetezők mutatkozzanak be egymásnak, cseréljenek telefonszámot, mert, ha mégis kiderül, hogy nagyobb a baj, mint az elsőre látszott, el tudják érni egymást, illetve a rendőrség is meg tudja hallgatni mindkét felet.

Ha nem láthatók, súlyos lehet a következmény

Ősszel, amikor egyre többet kell szürkületben, sötétben közlekedni, a láthatóság fontosságára is érdemes felhívni a kerékpárosok figyelmét. – Sokan nagy gondot fordítanak kerékpárjuk felszerelésére, karbantartására, világításból is jó minőségűt, erős fényt adót használnak. Viselnek fényvisszaverő mellényt, ruhát, mindent megtesznek azért, hogy láthatók legyenek – ecsetelte Szombati Andrea. – Vannak azonban olyanok is, akik rossz műszaki állapotú kerékpárral járnak, nem működnek a biciklire szerelt, például dinamós világítások, mégsem tesznek rá elemmel működő villogót, lámpát, és a prizmák is elöregedtek, megfakultak, nem verik vissza a rájuk vetülő fényt.

A rendőrök mindig felhívják a kerékpárosok figyelmét arra, hogy akár életveszélybe is sodorhatják magukat, ha úgy közlekednek biciklivel, hogy nem láthatók. Előfordulhat, hogy más járművek vezetői már csak olyan távolságból látják meg őket, hogy nem tudják elkerülni az ütközést, elütik őket. Kereszteződésekben az első keréken kötelező két prizmának is nagy jelentősége van, hiszen a többi jármű vezetőjének nagy segítséget adnak ahhoz, hogy a kereszteződésbe behajtó kerékpárost lássák.

– Ilyenkor, ősszel hozzá kell szokni ahhoz, hogy rövidülnek a nappalok. Amikor reggel elindul a család, lehet, hogy úgy gondolják, még világosban hazaérnek, de nem így alakul – mondta a szóvivő. – Az önállóan kerékpározó iskolások is gyakran egy-egy hosszabb nap, különórák, edzések után, sötétben mennek haza. Figyelni kell arra, hogy ne felejtsék otthon a lámpákat, villogókat, láthatósági mellényeket és használják is azokat!

Kötelező elemek, eszközök a bicikliken

A kerékpárt fel kell szerelni:

– könnyen kezelhető, megbízható kormányberendezéssel, amely semmilyen helyzetében nem akadályozza a jármű egyéb kezelőszerveinek működtetését;

– két, egymástól függetlenül működtethető, száraz és nedves időben egyaránt hatásos fékszerkezettel, amelyek közül az egyik az első, a másik a hátsó kerékre hat;  

– hangjelző berendezéssel, amely csak csengőhangot adhat;

– egy előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható lámpával;  – egy hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható helyzetjelző lámpával; elől egy fehér, hátul egy vagy két piros színű, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverővel;

– legalább az első keréken minimum két, egy átmérő mentén elhelyezett borostyánsárga színű, mindkét oldal felé hatásos oldalsó fényvisszaverővel (küllőprizmával).  A küllőprizmák helyett vagy mellett használható két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrű is a kerékpántok közvetlen közelében, a megfelelő gumiabroncsokon. A világító berendezések, lámpák villoghatnak is, és a kerékpár helyett a biciklisen is lehetnek.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában