Kék hírek

2023.06.13. 11:06

Mezőőrök segítségével sikerült megtalálni az Orosházán eltűnt idős asszonyt

A Szentesi utca egyik házából indult útnak egy mentálisan nem teljesen egészséges 89 éves asszony hétfőn. Családja mindenhol próbálta megkeresni, jártak a rendőrségen, de a Facebookra is feltették, hogy aki látja, szóljon. Végül a helyi mezőőrök segítségével sikerült megtalálni.

Beol.hu

A mezőőrök kaptak egy jelzést, hogy láttak egy idős asszonyt kóborolni, így találták meg.

Fotó: Shutterstock

– Kilenc óra körül láttuk, hogy az ajtó nyitva és anyukám eltűnt – mesélte az OrosCafénak az idős nő lánya. – Azonnal autóba ültünk és először a környéket, majd később egyre nagyobb területet bejárva próbáltuk megtalálni. Mikor ez nem vezetett eredményre, bementünk a rendőrségre. Ott azt mondták, próbáljuk tovább keresni, de természetesen ők is bekapcsolódnak. Feltettem egy posztot a Facebookra is, hátha valaki látta az édesanyámat. Egész nap, étlen-szomjan kerestük a férjemmel a mamát, míg végül öt óra tájban szóltak a rendőrségről, hogy a mezőőrök ráakadtak és szerencsére nagyobb baj nem történt.
Györgyi Zoltán mezőőr az Oroscafénak elmondta: jelzést kaptak arról, hogy az erdőszélen láttak egy fekete ruhás asszonyt bóklászni. 
– Felhívtam a főnökömet és azonnal beültünk a terepjáróba, hogy hátha sikerül megtalálni és ezzel minden bizonnyal meg is menteni szegényt. Már messze jártunk a várostól, a régi Csabai úton, kilométerekkel a kutyamenhelyet elhagyva, mikor megláttuk. Azonnal odahajtottunk és szerencsére épségben be tudtuk ültetni a kocsiba a holtfáradt nénit. A fáradtságon, a szomjúságon és az elhagyott papucsán kívül szerencsére nagyobb baja nem történt. Adtunk neki inni, majd bevittük a rendőrségre, akik értesítették a néni ápolónő lányát és a gondjaira bízták – elevenítette fel a délután történéseit a mezőőr.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában