2023.05.09. 13:44
Nem látta a pótkocsit, hárman is megsérültek Mezőberénynél
Hárman sérültek meg abban a balesetben, amely tavaly december 1-jén 19 óra 15 perc körül történt a 46-os számú főúton, Mezőberény külterületén. Egy félpótkocsis teherautóval be akartak tolatni egy mellékútra, ezért a jármű a manőver közben elfoglalta mindkét forgalmi sávot. Későn észlelte ezt egy autós, aki szinte fékezés nélkül nekiütközött a pótkocsi bal oldalának.

Fotó: Shutterstock illusztráció
A kocsi első és hátsó utasa súlyos, míg a sofőr, egy 22 éves férfi könnyű sérüléseket szenvedett. A férfi a kihallgatásán elmondta, hogy látta a kamiont, de azt hitte, hogy áll az út szélén. A pótkocsit csak akkor észlelte, amikor nekiment, pedig a baleset után nyilvánvaló volt számára, hogy az rendesen ki volt világítva. Elismerte tehát, hogy az ő figyelmetlensége vezetett a balesethez.
A rendőrök a 22 éves mezőberényi férfi ellen közúti baleset gondatlan okozása miatt indítottak büntetőeljárást. A rendőrök az ügy vizsgálatát befejezték, a nyomozás iratait a minap továbbították az ügyészségre.