Nagyszénás

2023.02.09. 18:40

Végrehajtandó börtönt kértek az eltiltás alatt vezető férfira

Eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat az Orosházi Járási Ügyészség és vádiratában végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés, illetőleg közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt egy 54 éves büntetett előéletű, visszaesőnek minősülő békéscsabai férfi ellen.

P. G.

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A férfit a Gyulai Járásbíróság a tavaly január 19-én jogerőre emelkedett ítéletével eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés vétsége miatt, mint többszörös visszaesőt 60 nap elzárásra ítélte, valamint két évre eltiltotta a közúti járművezetéstől. A férfi – aki vezetői engedéllyel soha nem rendelkezett – az eltiltás tartama alatt, tavaly november 5-én, 12 óra előtt nem sokkal Nagyszénáson az élettársa tudtával beült az élettársa üzemben tartásában lévő autóba, és azzal közlekedett egészen addig, amíg a József Attila utcában rendőri intézkedés alá nem vonták. Az élettársa nem tudott arról, hogy ő járművezetéstől eltiltás hatálya alatt áll, arról viszont tudomással bírt, hogy a férfinak nincs vezetői engedélye, ezért a vezetés átengedése miatt szabálysértési eljárás indult ellene is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában