kék hírek

2021.10.28. 07:39

Megerősített szolgálattal készülnek az ünnepekre a Békés megyei rendőrök

Mindenszentek és halottak napján Békés megyében a rendőrség bűnmegelőzési tanácsokkal és a temetők környékén rendőri jelenléttel igyekszik tenni a bűncselekmények, balesetek megelőzéséért.

beol.hu

A korábbi évek tapasztalatai alapján mindenszentek és halottak napján várhatóan élénkebb lesz a forgalom az utakon és a temetőknél.

Ezért a következő hosszú hétvégére Békés megyében is megerősített szolgálattal készül a rendőrség.

A megyében egyik sírkert környékén sem lesz forgalomkorlátozás, de amennyiben szükséges, a rendőrök segítik a közlekedőket. A rendőrkapitányságok munkatársai felvették a kapcsolatot a temetők gondnokaival, üzemeltetőivel, valamint a polgárőrökkel és a közterület felügyelőkkel.

A sírkertekbe a forgalmasabb időszakokra állandó jelenlétet, illetve visszatérő ellenőrzéseket szervez a rendőrség közrendvédelmi és bűnügyi szolgálata.

A bűnmegelőzési szakemberek a lopások megelőzése érdekében azt tanácsolják, hogy az elhunyt szeretteik sírjait látogatók csak annyi pénzt vigyenek magukkal, amennyire a virágok, mécsesek megvásárlásához, vagy az utazáshoz szükségük van.

Gyakorta előfordul az is, hogy a temetőbe látogatók a leparkolt autókban hagyják személyes dolgaikat. Az üléseken, kalaptartón, műszerfalon felejtett telefonok, kézitáskák kívülről is jól észrevehetők, hamar felfigyelhetnek ezekre a tárgyakra.

– A leállított, lezárt autóban ezért lehetőség szerint ne hagyjanak táskát, iratot, telefont, navigációs készüléket. Ha semmiképpen nem tudják magukkal vinni, akkor se a temető parkolójában, hanem még otthon, elindulás előtt pakolják be ezeket a csomagtartóba. Járműveiket lehetőleg jól megvilágított helyen állítsák le és minden ajtót zárjanak be. Hasonlóan kell a kerékpárok esetében is cselekedni – írja a police.hu.

A bicikliket, amennyiben erre lehetőség van, a kerékpártárolóhoz kell lakatolni, és a kormányon, a kosarakban ne hagyjanak semmit. Ha autóbusszal, vonattal utaznak, ügyeljenek arra, hogy táskájuk ne maradjon nyitva, és a könnyen hozzáférhető zsebeikből se tudjanak semmit kivenni.

Fontos, hogy a sírok gondozása közben még rövid időre se hagyják őrizetlenül a földre, sírkövekre letett táskáikat. Lopás esetén a nap 24 órájában ingyenesen hívható számon, a 112-es segélyhívón lehet bejelentést tenni a rendőrségre.

Ezek is érdekelhetik