Emberölési kísérlet

2019.07.15. 11:57

Letartóztatták a hétvégi szarvasi késelőt

A Békés Megyei Főügyészség emberölés bűntettének kísérlete miatt kezdeményezte egy 35 éves büntetett előéletű szarvasi férfi letartóztatását, aki pénteken éjszaka egy szarvasi kocsma előtt késelt meg egy másik férfit.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy a gyanúsított pénteken az este folyamán egy szarvasi sörözőben italozott, de időközben elfogyott a pénze, így azt kérte a söröző pultosától, hogy az egyik – az este folyamán már részére hitelező – vendég számlájára írja fel a fogyasztását. Mivel ez a vendég már távozott és arról, hogy a gyanúsított a számlájára ihat, nem szólt a pultosnak, a gyanúsított kérését megtagadta a felszolgáló és nem szolgálta ki.

A gyanúsított ezen feldühödve a pultost szidalmazni kezdte, majd távozott a szórakozóhelyről miközben azt kiabálta, hogy felrobbantja a sörözőt. Távozás közben a gyanúsított a bejárat mellett találkozott a pultos élettársával, a későbbi sértettel, akivel szintén kötekedni kezdett, verekedni hívta, közöttük szóváltás, majd dulakodás alakult ki, melynek során a gyanúsított elővett egy 9 cm pengehosszúságú csontozó kést, és azzal egy alkalommal hasba szúrta a másik férfit.

A gyanúsított cselekményének az vetett végett, hogy a közelben álló személyek lefogták és kicsavarták a kezéből a kést, a gyanúsítottnak azonban sikerült kiszabadulni és elmenekült a helyszínről. A sértett a szúrás következtében olyan súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, amely életmentő műtét nélkül a halálához vezetett volna.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor, másrészt, mert megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított szabadlábra kerülése esetén a még ki nem hallgatott tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével, vagy a még fel nem lelt tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével a bizonyítás eredményét veszélyeztetné.

A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója 1 hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását – tájékoztatott közleményében a Békés Megyei Főügyészség.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában