zsarolás

2018.08.03. 10:57

Megfenyegették, hogy vásároljon

Egy járókelőt fenyegetett meg két utcai árus Békéscsabán, hogy zoknikat és ágyneműket vásároljon tőlük. A Békéscsabai Rendőrkapitányság az ügy vizsgálatát befejezte.

police.hu

A békéscsabai vasútállomás közelében árult zoknit és ágyneműt két román állampolgárságú nő július 19-én. A gyanú szerint az egyik árus odalépett egy járókelőhöz és több zoknit is a kezébe adott azzal, hogy ingyen van. A fiatal lány nem akarta elfogadni, de látta, hogy az árusnak társai is vannak. Megijedt, hogy bántani fogják, ezért elvette a zoknikat. Az árus ezután követelte, hogy fizessen. A járókelő ekkor ezer forintot adott át, a nő azonban kevesellte az összeget, és azt mondta a fiatal lánynak, hogy megveri, ha nem ad még pénzt. Miután ismét fizetett több ezer forintot, a másik árus ágyneműket vitt oda hozzá azzal, hogy ha nem veszi meg azokat is, baja eshet.

A térfigyelő kamerák felvételei alapján az önkormányzat közterület-felügyelői július 23-án, 14 óra körül, az autóbusz-pályaudvaron felismerték a két román állampolgárságú nőt és a rendőrök megérkezéséig feltartóztatták őket. A két árust előállították a Békéscsabai Rendőrkapitányságra, ahol zsarolás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak ellenük.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat csütörtökön átadta az ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában