Beol podcast

2024.05.14. 11:52

Mochnács György 45 éve dinnyézik Csabán, idén gyerekekkel - podcasttal

Stúdiónk vendége a békéscsabai Mochnács György volt, aki 45. éve dinnyézik a város határában. Mochnács György szakértelmét, tapasztalatait, a termesztés folyamatát idén kétsopronyi gyermekekkel osztja meg.

Nyemcsok László

Mochnács György elmondta, a forgatókönyvet jó barátjával, Prekop Jánossal, a kétsopronyi általános iskola tanárával dolgozták ki. A gyermekek a dinnyeföldön első látogatásukon megnézték, milyen is a növény kezdeti állapota. Egészen a betakarításig érkeznek majd ide a diákok, a program végén pedig majszolhatják a görögdinnyét.

mochnács györgy, dinnye, termesztés, gyerekek
Mochnács György a szakértelmét, tapasztalatait, a termesztés folyamatát idén kétsopronyi gyermekekkel osztja meg. Fotó: Bencsik Ádám 

A projekt a Gördül a görög elnevezést kapta, és Mochnács György kiemelte, minden tanulónak lesz egy saját dinnyéje, amit maga készítette jelfával lát el. Ennek a gyümölcsnek a fejlődését, érését különös figyelemmel kíséri. Természetesen a diákok a növény gondozását, gyomirtását, öntözését is láthatják.

Megtapasztalhatják, hogyan kell megdolgozni az élelemért, de megéri, mert a végén a saját munkájuk gyümölcsét fogyaszthatják. Az önellátásnak, önfenntartásnak az élelmiszereknél egyre nagyobb szerepe lesz, miként volt a múltban is. Ha magunknak termelünk meg valamit, biztosan tudjuk, hogy mit eszünk.

A beszélgetésben Mochnács György kitért arra is, hogy miért nem lehet már meglékelni a dinnyét, milyen fajták a népszerűek a görög- mellett a sárgadinnyénél is. Szólt arról, hogy egyre nagyobb teret hódítanak a magszegény görögdinnyék.

Mochnács György: az ,,ősi recept” alapján dolgozunk

Hangsúlyozta, 45 év alatt a dinnyénél is megtapasztalta, hogy amit a természet, az időjárás az egyik évben elvesz, a másikban visszaadja. Ők egyet tudnak tenni, az „ősi recept” szerint, odafigyeléssel, kitartó munkával finom dinnyét letenni a vásárlók asztalára. Mivel feleségével maga árusítja a dinnyét, közvetlen kapcsolata van a vevőkkel. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!