2023.11.18. 17:47
Két közmunkás programmal számolnak Körösújfaluban
Immár most tervezik a jövő évi közfoglalkoztatási programokat Körösújfaluban – ismertette Szabó Csaba polgármester.
Forrás: Shutterstock/ illusztráció
Elmondta, hogy egyre kevesebb helybelit tudnak bevonni a programokba, egyre kevesebben keresnek állást. Ezért március elejétől immár csak mezőgazdasági és szociális projekteket indítanának a startmunka mintaprogram keretében, várhatóan nagyjából húsz körösújfalui számára. Ők vinnék továbbra is a szántóföldi növénytermesztést, a fóliában a zöldségtermesztést a konyha számára, a juhállomány gondozását, valamint ügyelnének arra, hogy rendezett legyen a település.
Azoknak, akik az intézményeknél segítik a munkát – és a hagyományos projektben vesznek részt –, meghosszabbították tavasz végéig a szerződéseket.