Videóval

2022.02.09. 11:25

Tündérszépek 2022: ők már tettek egy lépést az álmaik felé

Felpörögtek az események a Tündérszépek háza táján, hiszen javában zajlik a zsűri által a Békés megyei döntőbe juttatott lányok portfólió fotózása.

T. N.

Ahogyan arról már beszámoltunk, ismét útnak indítottuk nagy sikerű szépségversenyünket, a Tündérszépeket. Noha a jelentkezés még javában tart, már több továbbjutót is lencsevégre kaptunk. Imre György, a Békés Megyei Hírlap és a Beol.hu fotóriportere egy profi stúdióban várta az egytől egyig izgatottan érkező lányokat. Volt, aki már rutinosan pózolt a kamerák előtt és a lámpaláz legkisebb jele sem érződött rajta, míg más kezdetben kissé szégyenlősen állta a vakuk kereszttüzét. Az azonban mindenkiben közös volt, hogy mosolyogva, elégedetten és jókedvűen távoztak. 

Ferenczi Fanni már biztosan ott lesz a megyei döntőben /A szerző felvételei/

A 18 éves Fanni szereti a kihívásokat és a kalandokat, így nem volt kérdés, hogy idén megméretteti magát a Tündérszépek versenyen. A kunágotai Bodzán Nikolettet régóta érdekli a modellkedés és a divat világa. Számára már az egy nagy élmény, hogy ideáig eljutott, de természetesen nála is döntő a cél.

Bodzán Nikolett

Balog-Valastyán Mercédesz Békéscsabáról érkezett a fotózásra, melyre kisfia is elkísérte. Elmondása szerint nagyon sok olyan édesanyával találkozott, akik a szülés után nem merik felvállalni magukat. A versennyel meg szeretné nekik mutatni, hogy legyen bátrak.

Balog-Valastyán Mercédesz

A megyei fordulóból 4 lány (a zsűri döntése nyomán 3, valamint a legmagasabb értékelést kapott közönségkedvenc) jut tovább a regionális fordulóba, ahonnan az országos döntőbe vezet az út. A versenyzőket a Beol.hu-n történő megjelenésüktől kezdve lehet véleményezni majd egy 1-től 10-ig terjedő skálán. Az értékeléshez a felhasználóknak e-mail címük megadásával regisztrálniuk kell az erre a célra kialakított felületen.

Még Te sem késtél el!

 

Nem késő jelentkezni, hiszen még vannak kiadó helyek! Ha betöltötted a tizennyolcat, de még nem lépted át a harmincat, itt a remek alkalom, hogy megmutasd magad! Nem kell mást tenned, csak felkeresni a www.tunderszepek.hu oldalt, kitölteni a jelentkezést, bejelölni, hogy Békés megyében szeretnél indulni, és feltölteni magadról pár fotót.

Ha úgy érzed, a képeid nem megfelelőek ahhoz, hogy jól szerepelj, csak ikszeld be a jelentkezés során azt, hogy ingyenes profi fotósorozatot igényelsz.

Itt az ugródeszka, hogy megismerjen az egész ország!

 

S hogy mit nyerhetsz? Azon túl, hogy egy életre szóló élményt szerezhetsz, személyesen találkozhatsz Kocsis Korinnával és Harsányi Leventével, vár rád egy felkészítőtábor, élő tévéshow, modellszerződés, szépségápolási csomag, mobiltelefonok és utazások!

Még lehet jelentkezni a Tündérszépek országos szépségversenyre! 

Szépségversenyünkre jelentkezni a tunderszepek.hu oldalon lehet, mely igen egyszerű. Nincs más dolgod, mint kitölteni az űrlapot, és mellé csatolni egy egész alakos ruhás, bikinis, illetve portréfotót, és máris indulhat a verseny a megtisztelő címért és értékes nyereményeinkért.

Légy Te a Tündérszépek 2022 nyertese! Jelentkezz!

És hogy kiből lehet az ország Tündérszépe?

Erről Kárpáti Rebeka, a Tündérszépek háziasszonya - aki mentorként segíti majd a jelentkezőket -, és Molnár Irina, a Mediaworks Hungary Zrt. lapigazgatója beszéltek a TV2 Mokka című műsorában.

Adj esélyt magadnak, talán éppen a te fejedre kerül fel a korona az országos döntőn!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!