magyar válogatott

2018.08.02. 13:24

Augusztus 8-án indul a jegyárusítás a finnek elleni meccsre

Szerdán kezdődik a jegyértékesítés a magyar labdarúgó-válogatott következő mérkőzésére, amelyet szeptember 8-án a finnországi Tamperében játszik a Nemzetek Ligája rajtján.

„A hivatalos belépőjegyre átváltható – névre szóló – utalványokat 10 órától lehet megvásárolni interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint országszerte a Ticket Express több mint 350 partnerirodájában” – olvasható a magyar szövetség (MLSZ) honlapjának csütörtöki tájékoztatásában, amelyből kiderül, a jegyek egységesen 8000 forintba kerülnek.

A közlemény jelzi, hogy az utalványok beváltására a személyazonosság igazolását követően a találkozó helyszínén, a tamperei Ratina Stadion vendégpénztárában nyílik lehetőség a mérkőzés napján 12 órától egészen a kezdésig.

A magyar idő szerint 18 órakor kezdődő összecsapás lesz Marco Rossi szövetségi kapitány debütálása a nemzeti együttes élén. A magyar válogatott három nappal később ismét pályára lép, de a görögök elleni szeptember 11-i hazai mérkőzést az európai szövetség (UEFA) büntetése miatt zárt kapuk mögött kell megrendezni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában