2023.05.20. 06:00
A csokit és a parfümöt még értjük, de egy vízóra-szekrényt is a hóna alá csapott a kiskunhalasi tolvaj
A kerékpár pedig talán mindezek elviteléhez kellett neki.

Illusztráció: Shutterstock
Az első bolti lopást idén februárban követte el a 21 éves kiskunhalasi férfi, ezt az esetet pedig további három követte. Minden alkalommal csokoládét zsákmányolt a tolvaj, így összesen 32 tábla édességre tett szert.
A lopásszériának az egyik áruház biztonsági őre vetett véget, aki az üzletből való távozás közben megállította az "édesszájú" férfit és a helyszínen tartotta a járőrök kiérkezéséig. A tettest előállították és kihallgatták, ám "szenvedélyének" továbbra sem tudott ellenállni.
A következő időszakban ismét édességeket lopott: italdiszkontból, benzinkútról és virágboltból. De két kerékpárnak, egy parfümnek és egy vízóra-szekrénynek is nyoma veszett. Az elkövetési módszer kísérteties hasonlósága miatt a kiskunhalasi nyomozók sejtették, hogy az esetek összefüggenek és gyanújuk beigazolódott, amikor az adatgyűjtések és a tanúkutatások eredményei a csokitolvajhoz vezettek.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság nyomozói az üzletszerűen elkövetett lopás vétségével gyanúsítható bűnelkövetőt őrizetbe vették, kihallgatták és indítványozták a letartóztatását - írja a Police.hu.
Krimi
- Számos kérdésre még keresik a választ a müncheni gázolással kapcsolatban
- Felgyújtotta a vonat üléseit egy férfi, mert késett a szerelvény (videó)
- Hat fő ellen indult fegyelmi eljárás a meggyilkolt japán nő ügyében
- Berlinben fogták el a magyar nők rémét (videó)
- Bőnyi késelés: az ügyészség vádat emelt a 12 éves kislány ellen