2023.04.08. 06:25
Nemzetközi konfliktus Somogyban: söröskorsóval püfölt egy brit férfi egy németet a falusi kocsmában
Kriglivel akart elégtételt venni a vélt sérelme miatt.
Illusztráció: Shutterstock
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat a Marcali Járási Ügyészség azzal az ötvenes éveiben járó brit férfival szemben, aki egy ivóban minden ok nélkül rátámadt rá egy német vendégre - derül ki Magyarország Ügyészségének közleményéből.
A vádirat szerint a Magyarországon élő brit férfi egy ismerősével biliárdozott az egyik dél-balatoni falu kiskocsmájában, amikor ott megjelent egy másik ismerőse, egy szintén hazánkban lakó német férfi, akivel korábban konfliktusa nem volt.
A brit férfi ittas volt, ezért a német férfi egyik gesztusát provokációnak érezte, a pultnál odalépett hozzá, szidalmazni kezdte, majd egy söröskorsóval fejbe ütötte.
Az italozóban tartózkodó magyar vendégek ugyan nem értették a két egymással veszekedő külföldit, de a tettlegességet látva azonnal közéjük álltak, és szétválasztották őket.
A német férfi könnyebben megsérült. Az ügyészség a Marcali Járásbíróságra benyújtott vádiratában a brit férfival szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy annak végrehajtását a bíróság próbaidőre függessze fel.
A bűntett helyszíne:
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/04/1UZ3XUSKJZi3Qh19mXHAFzXGo5r8lzVyFcy-PBbdN34/fit/980/942/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE4NmY3ZTQwNTRkYTQ4MmU5YzA5OTdmY2RlYmVlYzli.jpg)
Krimi
- Életbevágó lehet: elárulta a rendőrség, mire figyeljünk nyaraláskor
- Újabb hátborzongató részlet látott napvilágot VV Fanni megöléséről (videó)
- Ismét elhunyt egy postás: darázscsípés végzett a szanki kézbesítővel
- Gyászol a Balaton fővárosa, fiatal orvosnőt gázolt el a vonat
- Figyelmetlen teherautós gázolt halálra egy 8 éves kisfiút