Krimi

2022.09.30. 05:00

Megszólalt a nagypapa: küzdenek, hogy ne legyen maradandó károsodása a kislánynak, aki a vonat elé lépett

Javul az állapota annak a 11 éves kislánynak, aki vasárnap délután lépett a vonat elé, miután nem bírta tovább, hogy folyamatosan zaklatják az iskolában. Hanna súlyos fej- és lábsérüléseket szenvedett, több műtéten is átesett, de családja szerint már jobban van.

Fotó: Shutterstock

Vannak biztató jelek a Gyürén vonat elé lépett 11 éves Hanna állapotával kapcsolatban. A kislányt huzamosabb ideje fizikailag és lelkileg is bántalmazták az iskolatársai. Az őt nevelő nagyszülők hiába beszéltek a tanárokkal, a helyzet nem változott. A diák vasárnap, ebéd után kiment sétálni a házuktól nem messze lévő, éppen a vasút mellett húzódó almásba és kukoricásba, ahol elbújva megvárta a vonatot, majd a szerelvény elé lépett. Hiába fékezett azonnal a járművezető, a gázolást nem sikerült elkerülnie. A gyermeket életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították kórházba.

Jobban van Hanna

József, a kislány nagypapája a Borsnak elmondta: a kislány súlyos láb- és fejsérüléseket szenvedett, több műtéten átesett.

A legfontosabb, hogy a koponyáját rendbe hozzák, hogy ne legyen maradandó károsodása. Bízom benne, hogy Hanna teljesen fel fog épülni

 – fogalmazott a nagypapa.

József, Hanna nagypapája szerint a legfontosabb, hogy az unokája koponyáját rendbe hozzák Fotó: KZ

Egy másik közeli hozzátartozó a lapnak kinyilvánította: egy ideig nem szeretne további nyilatkozatokat tenni, de annyit elmondott, hogy a kislány némiképp jobban van, javul az állapota. Hogy ez pontosan mit jelent, arra nem tért ki.

A legérzékenyebb kor

Makai Gábor klinikai szakpszichológus a Borsnak elmondta: nem csupán a fizikai bántalmazás képes károkat okozni, hanem a pszichikainak is súlyos, romboló hatásai lehetnek.

A 11 éves kor a serdülőkor kezdete. Ez eleve egy szenzitív időszak. Ilyenkor jelenik meg az identitásválság, a gyermek keresi a helyét a világban, a fejében pedig folyamatosan jelen van a »ki vagyok én?« kérdése. 

– Ez azt eredményezi, hogy a gyermek még fogékonyabb a bántalmazásra. Megjelenhet a serdülőkori depresszió, egy súlyos érzelmi zűrzavar – fogalmazott lapunknak Makai Gábor. – Sajnos egyesek hajlamosak kevésbé komolyan venni, ha azt látják, hogy valakit csúfolnak, kirekesztenek, megszégyenítenek. Az áldozat ezeknek pedig passzív elszenvedője, és egy idő után akár azonosulhat is a ráaggatott címkékkel. Ennek következménye, hogy megpróbálja magát megvédeni, és elkezd befelé fordulni. Ebből következik, hogy egyre kevésbé kerül kapcsolatba a külvilággal, vagyis izolálódik – magyarázta a szakember.

A klinikai szakpszichológus hozzátette: a lelkileg bántalmazott gyermeket a bizonytalanság, a kilátástalanság érzése árasztja el, és maga alá gyűri a feszültség, a depresszió. Az eduline oldal adatai szerint 

minden tizedik gyereket hetente többször, további 5 százalék hetente bántalmazott

 az 5–8. osztályosok körében végzett vizsgálat szerint.

– Ez egy folyamat, vagyis nem egyik napról a másikra alakul ki. A bántalmazott állandó készenléti állapotba kerül, hiszen tudja, bármikor ismét megszégyeníthetik. Azt látja, hogy nem tud a helyzetből szabadulni, nem képes a problémával megküzdeni. 

A huzamosabb ideig tartó bántalmazás azonban kétségkívül öngyilkossághoz vezethet.

Ez egyfajta kilépés. A sértett mozgósítaná az erőforrásait, de eszköztelennek érzi magát. Az öngyilkosság egy megküzdési stratégia, aminek célja, hogy a bántalmazott csökkentse a belső feszültségét – zárta Makai Gábor.

Rájuk csapták a telefont

A lap újságírói ismételten megkísérelték az indokolt kérdéseket feltenni a helyi Wesley János Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola vezetőjének, de csaknem egyperces várakozás után rájuk csapták a telefont.

Az igazgató rájuk csapta a telefont Fotó: Bors

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!