Bármikor bekövetkezhet...

2019.02.07. 14:45

Boros Imre: hazánk felkészült egy esetleges gazdasági válságra

A virágzó időszakokat válság követi, a válságokban gyorsan kell cselekedni, a jegybankoknak és kormányoknak szoros stratégiai szövetségben kell állniuk – mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke egy nemrégiben tartott előadásában. Erről a témáról kérdezték Boros Imre közgazdászt egy interjúban.

A szakember a kormány tervezett gazdaságvédelmi programjával kapcsolatban a Pesti Srácok hírportálnak kifejti: szerinte mindig indokolt felkészülni egy lehetséges gazdasági válságra, mert az bármikor bekövetkezhet, hiszen a 19. század második fele óta „időnként baj van” a kapitalizmus működésével. Ez korábban túltermelési válságok, 1929 óta pedig pénzügyi válságok formájában jelentkezik – teszi hozzá, majd emlékeztet:

legutóbb a Gyurcsány-kormány idején, 2008-ban alakult ki ilyen válság, amely „katasztrofális fejleményekkel járt”, hiszen akkor 9 százalékot zuhant a magyar gazdaság, miközben például a lengyelek „a víz felett maradtak”.

A közgazdász a korábbi évtizedek tapasztalatai alapján úgy véli, újonnan kialakuló gazdasági válság esetén elsődleges feladatot jelent a munkahelyek megvédése. Ennek egyik eszköze szerinte a magyar tulajdonú cégek termelékenységének növelése. Megjegyzi: „A multik önjáróak, őket nem kell félteni. A múltkori válság sem őket sújtotta, nem a multiktól küldték el az embereket, hanem a kis és közepes cégek szenvedtek igazán. Őket kell felkészíteni: ha nincs pénzük, akkor pályázati úton vagy olcsó hitelek révén pénzhez kell juttatni őket.”

Boros Imre a Hír Tv egyik műsorában

A válságok másik jellemző következményéről, az államcsőd lehetőségéről kifejti: ez akkor fenyeget igazán, ha az országot nagyobb részben külföldről finanszírozzák, és ha az államadósság nagy része külföldi valutában van. Boros Imre rámutat:

mára azonban jelentősen csökkent a külföldnek és devizának való kitettségünk.

A közgazdász azért is bízik a magyar gazdaság ellenálló képességében, mert a multik és a hazai cégek olyan árukat exportálnak, amelyek a legnagyobb recesszióban is jól fogynak. „Az autógyártásunk leginkább a prémium márkákra koncentrál, amelyek piacán alig voltak érezhetőek a válság hatásai. Aki Mercedest vesz, annak nehéz időkben is van pénze. Hitel se kell neki, általában készpénzben fizet” – magyarázza.

A lehetséges válság kapcsán szintén emlegetett kamatvédelmi programra Boros Imre szerint nem lesz szükség, mert meglátása szerint nehéz időkben az Európai Központi Bank nem fog kamatot emelni, hiszen „azzal tényleg összehozná a válságot és az összeomlást”, a súlyosan eladósodott országokat – Görögországot, Olaszországot, Írországot, Franciaországot, Portugáliát és Spanyolországot – még nagyobb bajba sodorva.

Végül a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank munkájáról szólva a közgazdász megjegyezi:

„Az elmúlt hat évben a jegybank és a kormány egy zenekarban játszott, ami a jövőben is folytatódni fog. Az elmúlt hat évben »nemzetbarát« jegybank működött, ami ellentétes az elmúlt évtizedek »nemzetellenes« jegybanki vezetéseivel.”

Boros Imre szerint ennek jele, hogy „az égből lerántották” a kamatokat és aranytartalékot halmoztak fel, ami az államkasszának mintegy 2000 milliárd forint megtakarítást hozott és az ország versenyképességének is jót tett.

Ezek is érdekelhetik