2023.08.30. 12:55
Szívszaggató vallomás: Reviczky Gábor minden erejével küzd a rákbetegség ellen
Elmondta, hogy tudta meg, hogy beteg.
Forrás: MTVA
Reviczky Gábor idén tavasszal közölte a nyilvánossággal, hogy súlyos rákbetegséggel küzd. A 74 éves Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt prosztatadaganattal diagnosztizálták, majd később kiderült, hogy áttétei vannak. Azóta folyamatos harcot vív a betegséggel. Bár legutóbb azt mondta, jobban érzi magát a célzott sugárkezeléstől, mégis kiderült, hogy nagyobb a baj, mint gondolta, és több áttétet is találtak a szervezetében, többek között a csontjaiban. Ekkor gondolta meg magát a kemoterápival kapcsolatban, amit eleinte nagyon ellenzett, de már el is kezdte a kezelést.
Reviczky most elmondta, jelenleg dühös, hogy senki nem hívta fel arra a figyelmét, hogy egyre rosszabbul néz ki, hátha megelőzhette volna azt, hogy idáig fajuljon a helyzet.
– Legalább lett volna valaki, aki őszinte. Aki a képembe mondja, hogy hát, te Revi, bizony rosszul nézel ki. Hogy a lélek is hálni jár beléd. Olyan, akivel őszintén meg tudtam volna beszélni a valós egészségi állapotomat, vagy az ebből adódó kilátásaimat! Tudod, milyen rossz folyton mellébeszélni, hazudozni? Rákos voltam, vagyok, nem elmebeteg
– mondta a színész a Nők Lapjának adott interjúban.
Majd elárulta, hogyan derült ki, amikor vadászni volt, hogy komoly gondok lehetnek az egészségével.
– A kollégáimmal vadászni mentünk – amit egyébként gyűlölök, csak a társaság miatt adtam be a derekam –, minden szép volt, és egyszer csak elrepült fölöttem egy fácán. Soha életemben nem találtam még el vadat, de akkor pont a lábam elé zuhant a tetem, és abban a pillanatban rosszul lettem. Gyorsan kórházba vittek, ahol rövid vizsgálat után közölték, hogy rákos vagyok. Rögtön három daganatom is van...
– emlékezett vissza Reviczky, akit sokkoltak a hírek, sőt, kiderült, hogy az egyik daganat már tíz éve is növekedhetett a testében.
A 74 éves színész igyekszik megbirkózni a kemoterápia mellékhatásaival és az ezzel járó lelki megpróbáltatásokkal is, állítása szerint sok erőt ad neki, hogy mennyien szeretik és drukkolnak neki, hogy felépüljön. Ettől most úgy érzi, megvalósította a célját a pályáján.
– Hogy valami jót adjak a közönségnek, hogy könnyebbé tegyem az életüket. Hogy szeretetet adjak. Igazából most, a betegségem alatt érzem, hogy ez sikerült is. Hogy mennyire szeretnek, aggódnak értem az emberek... Azt mondom, már ezért is megérte ezen a hőfokon végigcsinálni
– mondta Reviczky Gábor, aki a közönségéért a leghálásabb, nem is gondolta volna korábban, hogy ennyien mellette állnak majd.
Bulvár-celeb
- Milliók forogtak kockán: kihúzták a Skandináv lottó nyerőszámait
- Megdöbbentő, ami kiderült Michael Jackson szexuális szokásairól
- Az Exatlon sztárja megmutatta kisbabáját
- Szívszorító, ahogy kinéz Boros Lajos sírja
- Végre egy hiteles forrás is megszólalt Michael Schumacher állapotáról