Gazdaság

2012.09.25. 18:23

Megkezdődött a pálinkaszezon: kevesebb gyümölcs, jobb minőség

Várhatóan zamatosak és aromásak lesznek az idei pálinkák Békés megyében. Bár az aszály miatt kevesebb a gyümölcs, a termés cukortartalma a sok napsütés miatt magas, ami jótékony hatással lehet az idei párlatokra.

BEOL

Békési Zoltán, a Békési Pálinka Zrt. vezérigazgatója megkeresésünkre elmondta, hogy a kereskedelmi főzetés után a közelmúltban a nagyobb mértékű bérfőzetés is elindult. Barackból nagyon kevés termett idén a térségünkben, így az abból készülő pálinkák főzetése is kevésbé jellemző. A veres- vagy vörösszilva, illetve a nyári almák cefréjét azonban már sokan bevitték a főzdékbe.

— A forró és csapadékszegény időjárás a gyümölcstermésben is éreztette hatását — fogalmazott Békési Zoltán, majd hozzátette, a gazdák az átlagosnál kevesebb, ellenben sokkal magasabb cukortartalmú pálinka-alapanyagnak valót gyűjtöttek be. Emiatt jó minőségű és kellemes aromájú pálinkákra lehet idén számítani.

— Előfordult ugyanakkor, hogy jó néhányan nem hagyták teljesen megérni a gyümölcsöket, ez a beltartalmon is éreztetheti a hatását — tette hozzá kérdésünkre Békési Zoltán.

— Összességében elmondható, hogy van gyümölcs, bár kevesebb, ezért
azok kereskedelmi ára is drágább — értékelte az idei termést Békési Zoltán.

A pálinkamestertől megtudtuk, hogy az előrejegyzések alapján a főzetőik köre nem csökkent. Ez azt is jelenti, hogy viszonylag kevesen készítenek otthonaikban pálinkát.

Ezt erősítette meg lapunknak Balogh Lajos, a Kisgazda Polgári Egyesület Békés megyei alelnöke is.

— A környezetemben, a gazdák között viszonylag kevesen vásároltak pálinkafőző-berendezést — ecsetelte Balogh Lajos. — Ennek több oka is lehet. Egyrészt az eszközök nem túl olcsók, miközben a főzdékben viszonylag kedvező áron nyílik lehetőség a párlatok elkészíttetésére. Így gazdaságilag nem feltétlenül kifizetődő kisebb tételben otthon pálinkát főzni, az eszközök ára hosszú időn belül térül csak meg.

Az alelnök kifejtette, a folyamat hátteréhez tartozik az is, hogy önmagában a berendezés még nem elegendő ahhoz, hogy valaki pálinkát főzzön.

— A valóság az, hogy bár sokakat érdekel a lehetőség, a legtöbben egyelőre nem rendelkeznek azzal a tudással, amely a párlat előállításához szükséges — hangsúlyozta Balogh Lajos. — Mások pedig egyszerűen nem szívesen bajlódnak otthonaikban ezzel.

Balogh Lajos is úgy vélekedett, idén kevesebb ugyan a gyümölcs, ám a kánikula és a sok napsütés eredményeképpen például a szőlőnél magasabb a cukortartalom. A gazdáknak, a kerttulajdonosoknak azonban a korai gyümölcshullással is szembe kellett nézniük.

A tapasztalatok szerint egyébként továbbra is inkább a középkorú és az idősebb korosztály főzeti ki a pálinkáját, bár évről évre egyre több fiatal is készít cefrét és főzeti ki a nedűjét. n P. G.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!